2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Nyáresték Lentiben

2015. június 19. péntek, 08:13
Címkék:

Lenti önkormányzata ebben az évben is kiadta rendezvénynaptárját, amely a maga szerteágazó eseményeivel, koncertjeivel és közösségi találkozásaival minden valószínűség szerint maradandó élményt nyújt a fiatalabb és a szépkorú érdeklődőknek is. A kultúrát a mindennapi élet szerves részének tartjuk, ennek megfelelően sokak érdeklődésére számítunk – mesélte Horváth László, Lenti polgármestere, akit a nyári programokról kérdeztünk.

lenti intermezzo

A város jó hírét messze viszi
a félszáz nyári program

– Az eddig eltelt időszakban is szépszámú közönséget vonzottak művészeti csoportjaink fellépései, hagyományos rendezvényeink, mint például a III. Lenti Táncverseny. A legnagyobb érdeklődésre kétségkívül a LENTI NYÁRI ESTÉK programsorozata számíthat, amely június 5-én az Intermezzo zenekar felvezetése után fellépő Radics Gigi produkciójával startolt. Péntekenként a Templom téren felállított szabadtéri színpadon – rossz idő esetén a művelődési házban – ingyenes esti rendezvényeket látogathatnak Lenti lakói és a városunkba látogató turisták. A meghívott sztárvendégek esetenként 1500 főt is meghaladó közönséget vonzanak.

Vannak, akik több száz kilométerről érkeznek, hogy élőben láthassák: Keresztes Ildikót, Kovács Katit, Szandit, a Nova Kultúr zenekart, Vastag Csabát, Tóth Verát, Kasza Tibort, Galambos Lajost, és a program zárásaként Csepregi Évát. A sport is fontos szerepet játszik a nyári programok sorában: városunk lesz házigazdája az 1979 óta minden évben megrendezett Négy Város Labdarúgó Tornájának – Lenti, Barcs, Celldömölk, Körmend csapatainak részvételével.

Június 20-án délután pattannak bringára a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő 24 Órás Kerékpáros Maraton résztvevői, július 19-én a város központjából indul a Szlovéniát és Horvátországot érintő XII. Három Országos Pannon Maraton kerékpáros rendezvény. Városrészeink is tartanak önálló rendezvényeket, júniusban Lentikápolnán Családi Nap, Mumorban és Lentihegyen júliusban, Máhomfán és Lentikápolnán augusztusban tartják a hagyományos búcsúkat. A fiatalok a régi mesterségek fortélyait leshetik el a nyári kézműves-házban, június utolsó vasárnapján ismét lesz búcsú és kirakodóvásár a Sárberki tónál.

Júliusban a Fehérbottal a Kerka Mentén Együtt-Egymásért Egyesület szervezi a Nemzetközi Sorstársi Találkozót Lentiben. Szeptember harmadik hetét az Őszi Fesztivál foglalja el, ahol a kulturális műsor mellett számos közösségi rendezvény is helyet kapott, szeretnénk a helyi termékek népszerűsítésére, terjesztésére fókuszálni. A tavasszal nagy népszerűségnek örvendett ifjúsági és felnőtt színházi előadások is folytatódnak a tanév indításával. Remélem, hogy sokan látogatnak el programjainkra és vendégeink elviszik Lenti jó hírét más településekre is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)