2025.06.18., szerda - Arnold, LeventeZalaegerszeg időjárása

Archivum

Közelíteni a tisztánlátáshoz

2015. március 11. szerda, 17:43
Címkék:

A kor embere a kortárs világban – talán ez lehetne a mottója Nemes László festőművész új, önarcképekből álló sorozatának. A képzőművész műtermében járva azt is megtudtuk: afféle önvizsgálódó célzattal készülnek új képei, ehhez a munkához pedig a tükör is nélkülözhetetlen kellék.

nemes 1

Önarcképek és önvizsgálódás

Bő egy hónapja fogott hozzá az új sorozathoz, melynek inspirálója egy régi, fiatalkori önarcképe volt. Mint meséli, mikor előkerült ez a korabeli kép, egyből szembetűnt neki az a bátorság, amivel azt akkor megfogalmazta. Úgy érzi, most sokkal több akadállyal találkozik munka közben. Lehet, hogy a tapasztalat elnyomja a rebelliót? – teszi fel magának a kérdést. Bár úgy érzi, hogy a lázadásra és az újításra való hajlam sosem hal ki belőle. Ezért is szeret mindig valamivel kísérletezni.

Most például saját arcát, arcképét helyezi el különféle felületeken. Nemes László szerint örök probléma a művészetben, hogy egy adott témát hogyan tudunk érdekessé tenni; jó –e az a mostani világ fílingje szerint? Mert lehet technikailag jó portrékat készíteni, de könnyen előfordulhat, hogy a mai ember számára az egyáltalán nem érdekes. A dolgokat úgy kell megfogalmazni, hogy aki ránéz, ismerjen rá a globalizált világ kihívásaira.

A festőművész igyekszik napi, vagy heti hangulatait megragadni, és az expresszionista kifejezésmód eszközével a vászonra vinni. Mint mondja, ebben a sorozatban az érdekli elsősorban, hogy hogyan lehet a kortárs művészet segítségével közelíteni a tisztánlátáshoz, az igazmondáshoz és végső soron az önvizsgálathoz. Az arcképek mimikája mindig változó, és az is, hogy teljes vagy részleges portréról van –e szó. Ami közös a festményekben, az a Nemes László által kedvelt komplementer színek használata, és a sötét tónusok.

nemes 2

A művész azt mondja: nincs megállás. Nemcsak azért, mert egy-egy sorozatot addig fest, amíg meg nem unja, amíg ki nem hozott belőle mindent, hanem azért is, mert mindig lehet fejlődni szakmailag. Figyeli az új trendeket, a fiatal alkotók munkáit. Úgy érzi, a versenyt ugyan nem lehet felvenni velük, de az ő aktivitásuk és szellemiségük frissen tartja az embert.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)