Archivum
Mediawave-re megy az Interkozmosz
Beválogatták a 2015-ös Mediawave Nemzetközi Filmfesztiválra Bánhegyi Béla Interkozmosz című, huszonegy perces rövidfilmjét. Mint arról tavaly többször is hírt adtunk, a fiatal zalaegerszegi rendező Horváth Szilárddal és Tejfel Krisztiánnal közösen készítette el a filmet, melynek Szőke András színész, rendező a főszereplője.
Nemzetközi fesztiválon a zalai kisfilm
A független film helyszíne Taliándörögd, illetve a település közelében lévő egykori űrtávközlési állomás; ezzel áll különleges kapcsolatban a sci-fi rajongó főszereplő, aki egyszerűen nem kér a mai digitális világból. Az Interkozmoszt (mely valójában egy szöveg nélküli hangosfilm, aminek különleges hangulatú zenéjét szintén a rendező készítette) 2014 nyarán mutatták be hivatalosan a hévízi Fontána Filmszínházban.
Bánhegyi Béla szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy az elmúlt héten kapta meg az értesítést a Mediawave szervezőitől, hogy filmjével részt vehet az idei fesztiválon, melyre április 28-május 2 között kerül sor a komáromi Monostori Erődben. A filmfesztiválra 78 országból összesen 1494 nevezés érkezett.
Ilyen mezőnyben valóban örömteli, hogy a zalai alkotók kisfilmje is részt vehet a további megmérettetésen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész