Archivum
A függönybe nem törlünk kezet
Jónak lenni unalmas; főleg ha vakáció van, és a nagymamánál nyaral az ember. Ráadásul a Nagyi szeme mindent lát (akkor is, ha épp nincs jelen), még a legkisebb csínyt is. A Griff Bábszínház a közelmúltban mutatta be az Illemtan gyerekeknek című vicces, ám tanulságos bábjátékot, Székely Andrea rendezésében. Az előadás Mosonyi Andrea azonos című könyvéből készült.
Illemtanóra a Griff színpadán
Egykor természetes volt, hogy az iskolákban illemtant tanítottak a gyerekeknek, bizonyos társadalmi rangon túl, pedig szigorú etikettje volt a polgári viselkedésnek. Azóta sok minden változott (lazult), de azért az emberi interakciónak most is vannak normái, amit nem árt, ha a gyerekek is megtanulnak. Mert ugye a koszos kezünket nem szokás a függönybe vagy a terítőbe törölni, szippogás helyett jobb, ha szépen csendesen kifújjuk az orrunkat, ha nem szürcsöljük a levest, ha nem beszélünk teli szájjal, és ha nem bújunk az ágy alá a vendég elöl. Ja, és nyelvet öltögetni sem ér, ha valami vagy valaki nem nyeri el a tetszésünket. (Sajnos... pedig ez igen felszabadítólag tud hatni az emberre.)
A Griff színpadán a nagymama állandóan résen van, hiszen Aliz, Albert és Éva (B. Szolnok Ágnes, Szilinyi Arnold, Medgyesi Anna) folyamatosan olyan kalandokba keveredik, aminél vagy nem tudják, vagy nem akarják alkalmazni a megfelelő illemszabályt. Az előadás folyamán az unokák (és a nézőtéren a gyerekek) játékos formában tanulhatják meg, hogyan is kell (kéne) viselkedni az asztalnál, az utcán, a vendégségben, játék közben, vagy épp egy zongoraórán. Az illemtanórát tréfás karakterű síkbábok, és színes, játékos, mozgatható díszletek teszik élményszerűvé.
A szórakoztató illemtanóra jó választás volt a bábszínház részéről, mert a gyerekek maximálisan azonosulni tudnak a színpadon látható karakterekkel, és csínytevésekkel. A történet néhány eleme azonban talán mára már kissé idejétmúltnak tűnik. A "karót nyelt", idős zongoratanár-néni figurája, és egyáltalán a zongoraóra maga (főleg a nyári szünetben, a nagymamánál?!) egy mára már letűnt korszakot és szokást idéz. Egy mai kornak megfelelő illemtanórán az okostelefonok, tabletek és egyéb 21. századi eszközök illendő használata is fókuszba kerülhetne (mert ne gondoljuk, hogy egy testileg és szellemileg jól fejlett óvodás nem ért hozzájuk). Na, és mi van azokkal a bizonyos étkezési normákkal? Az oké, hogy teli szájjal nem beszélünk, de miért ne lehetne beszélgetni az asztalnál evés közben? Az étkezés egy társas cselekedet, és közösségi élmény, és az inkább örömteli, ha a családok vacsora közben megbeszélik a napi történéseket egymással.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész