Archivum
Csodalovak a színpadon
Október 30-án, pénteken debütál a Griff Bábszínház legújabb előadása, mely a "békebeli gengszter revü" műfaji besorolást kapta. A Csoda és Kósza című darabot Czigány Zoltán regényéből Szabó Attila írta át bábszínpadra, az előadást pedig Halasi Dániel rendezte. A részletekről a bábszínház vezetője, Szűcs István, és a rendező Halasi Dániel tartott sajtótájékoztatót.
Új előadás a Griffben
Az igazgató elmondta: technikailag nehéz, ám a közönség szempontjából egy rendkívül szórakoztató előadást láthat a közönség. A mese két csodaló kalandos történetéről szól, akiket különleges bábokkal elevenítenek meg. Csoda és Kósza történetét Czigány Zoltán író vetette papírra, a rövid mesékből végül három könyvre elegendő sztori született. Ezeket vették alapul, mikor bábszínpadra alkalmazták a mesét.
Halasi Dániel elmondta: a három kötetből nehéz lett volna egy egységes történetet összehozni, így a két ló, és az egyik mesében szereplő két rendőr karakteréből egy új darab született. A békebeli gengszter revüben a lovak önhibájukon kívül keverednek egy csapdahelyzetbe, s innét alakul krimivé a mese. Az előadást élőzene kíséri; mind a dalok, s mind a díszletek a krimi-hatást erősítik majd. Persze úgy, hogy a mese könnyed, játékos és a gyerekek számára élvezhető, befogadható legyen. A karaktereket óriás- és kesztyűbábokkal keltik életre, és annak is meg lesz a jelentősége, hogy mikor melyiket használják.
A Griff Bábszínház új előadásában a főbb szerepeket B. Szolnok Ágnes, Kosznovszky Márton, Hettinger Csaba, Nagy Karina, Szilinyi Arnold és Tímár Zoltán játssza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen