Archivum
Flamenco és filharmonikusok a zsinagógában
Két izgalmas produkcióval is várja a közönséget a következő napokban a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem. Április 29-én 19 órától Sóhajok címmel egy flamenco koprodukcióra kerül sor, május 6-án pedig Pannon Filharmonikusok adnak koncertet.
Spanyol hatások és klasszikus zenék
A szerdai táncprodukciót Pirok Zsófia rendezte, mégpedig a keleti filozófia jegyében. "Minden élet egy belégzéssel kezdődik, és minden lélek egy kilélegzéssel távozik. Mindent a ritmus, a pulzálás hat át." – vallja a rendező. A magyar (Szirtes Edina Mókus-ének, hegedű, Tar Gergely-ütőhangszerek) és spanyol (Cristina Soler-flamenco ének, Juan Jose Bando-flamenco gitár) művészek szereplésével létrejött előadás az élet sóhajait jeleníti meg a zene és a tánc eszközeivel.
A májusi filharmonikus koncerten Bach E-dúr és A-moll hegedűversenye, valamint Mozart G-moll szimfoniája csendül fel Vass András vezényletével.
A Pannon Filharmonikusok immár több mint 200 éves múltra tekint vissza, hiszen jogelődje, a Zeneművész Társaság, 1811 decemberében koncertezett először. A filharmonikusok mára Európa-szerte ismert és elismert zenekarrá váltak; néhány éve bejárták Németország és Svájc nagy koncerttermeit is, de Ausztriában, Hollandiában, Horvátországban, Angliában, sőt az USÁ-ban is megfordultak.
A pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként évi negyvenkét produkciót állítanak színpadra Pécsett, ezen kívül tált házzal futó koncertsorozatuk van a fővárosi Művészetek Palotájában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen