Archivum
Új művészeti vezető a Griffben
Új előadásról és a teátrum életében bekövetkező változásokról is beszámolt a Griff Bábszínház új igazgatója, Szűcs István legutóbbi sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott öt évre választották meg igazgatónak, s reméli, hogy szakmailag sikeres éveknek néznek elébe.
Változásokra és premierre is készülnek
Ehhez azonban némi vérfrissítésre lesz szüksége a társulatnak. Annyi már bizonyos, hogy az új művészeti vezető Bartal Kiss Rita Blattner-díjas rendező, színész és tervező lesz. A szakember már korábban is dolgozott együtt a társulattal (például a Szélszabadító című előadást is ő rendezte), és hamarosan Zalaegerszegre is költözik. Év végéig azonban még a korábbi direktor, Pinczés István művészeti vezetői szerződése is érvényben van (mint ismert, ő korábban betegsége miatt kérte felmentését az igazgató tisztség alól).
Szűcs István elmondta: február végén zajlanak következő évadra vonatkozó szerződtetési tárgyalások. Van, aki marad a Griffnél, ám lesznek olyanok is, akiktől megválik a társulat. Helyükre új, szakképzett bábművészek érkeznek. A neveket azonban majd csak az évadzáró társulati ülésen hozza nyilvánosságra az igazgató.
A sajtótájékoztatón beszámoltak a bábszínház soron következő előadásáról is. Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétében című meséjéből készült bábjátékot Szívós Károly Blattner-díjas rendező állítja színpadra.
A rendező az előadással kapcsolatban elmondta: a mese a félelem leküzdéséről szól. Az emberiség történetében mindig jelen volt a sötétségtől való félelem, ezt próbálják játékos formában, egy gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és látványos történettel feloldani. A mese egy kisbagolyról szól, aki nappali madár szeretne lenni, annyira nem bírja a sötétséget. Végül az emberek segítségével tanulja meg legyőzni félelmeit.
Az előadáson érdekes technikai megoldásokat is láthat majd a közönség: több karakter emberi fejjel és báb testben nyilvánul majd meg. Ezen kívül vetítést, UV-fényeket, valamint más effekteket is használnak a sötétség megjelenítésére – ami a rendező szerint mindig időszerű téma marad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen