Archivum
Posztolj verset az utcára!
Április 11-én bárki gerillaakcióba kezdhet a városban, persze csak ha költészetről van szó. József Attila 111. születésnapján ugyanis ismét országos megmozdulást hirdet a gittegylet.com internetes portál. A "Posztolj verset az utcára!" kezdeményezés célja, hogy minél többen ragasszanak ki verseket, vagy versrészleteket a villanyoszlopokra, kandeláberekre, fatörzsekre; vagy ahová tetszik.
Országos gerillaakció a költészet napján
Lehet nyomtatott, vagy kézzel írt változat, sőt színes krétákkal az aszfaltra is felírhatja bárki kedvenc idézetét, vagy költeményét. Hogy klasszikus vagy kortárs, teljesen mindegy. A lényeg a posztolás; ami jelenti egyrészt magának a versnek a kiragasztását, és az akcióról készült fotó megosztását is. A képet ugyanis a Gittegylet weboldalára (illetve az e célra létrehozott posztoljverset.hu aloldalra), vagy Facebook-oldalára is fel kell tölteni. A társaság így tudja regisztrálni, hogy hányan vettek részt országosan a kulturális megmozduláson.
Az akcióhoz az elmúlt két évben csatlakozott a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is. Horváth Viktória könyvtáros érdeklődésünkre elmondta: 2014-ben Tóth Imre zalaegerszegi költő egyik versét ragasztották ki a Deák térre. Akkor a városban még kevésbé volt ismert ez az akció, tavaly azonban már a könyvtárosokon kívül mások is posztoltak egy-egy verset a belváros különböző helyeire. Idén már nemcsak a megyei könyvtár, hanem a tag- és fiókkönyvtárak is részt vesznek a gerillaakcióban, s szeretnének minden olvasót és verskedvelőt is arra buzdítani, hogy április 11-én bátran ragasszanak ki költeményeket, vagy idézeteket a közterületekre.
A könyvtáros úgy látja: a líra egyáltalán nem haldoklik. Bizonyítja ezt az évről évre népszerűbb országos megmozdulás. Valamint az a tény, hogy a könyvtárban még mindig van egy olyan réteg, aki szívesen olvas verseket, és keresi a legfrissebb köteteket is.
Kiss Gábor, az intézmény igazgatója hozzátette: a költészet napja alkalmából többféle programmal is készülnek. A könyvtárosokból verbuválódott VERAMI 785 társaság megzenésített verseket ad elő a megyei könyvtárban, a városi könyvtárban pedig Joós Tamás énekmondó lép fel. De a költészet napjához kapcsolódik immár évek óta a József Attila szavalóverseny is, melynek döntőjére április 9-én, Lendván kerül sor. Szintén az évfordulóhoz kötődően mutatják be április 5-én 17 órakor Tóth Imre legújabb, Exit című verseskötetét is a megyei könyvtárban.
Remélik, hogy az április 11-i gerillaakción minél többen részt vesznek, és néhány napig kiragasztott versekbe botlunk majd a városban járva.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban