Archivum
Tanévnyitó a Georgikonon
"Minden eddiginél magasabb létszámmal kezdi meg 216. tanévét a Pannon Egyetem Keszthelyi Georgikon Kara, ahova idén 643 jelentkező jutott be. Az összes meghirdetett szak sikerrel elindult, és idéntől a Dunántúlon egyedüliként szőlész-borász alapszakot is választhattak a felvételizők. Pályázati segítséggel az egyetem cserszegtomaji szőlészeti telepén a bor kezelésére, vizsgálatára alkalmas kutatóhely létesül, és hamarosan létrehoznak egy bioinnovációs oktató-kutató centrumot is. Felújítják a kollégiumot és az "A"-épület nyílászáróit is modernebbre cserélik" -hangzott el a patinás intézmény tanévnyitó ünnepségén.
643 első évest vettek föl
Dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora a Georgikon eredményeivel büszkélkedve kiemelte, hogy a stabil gazdálkodásáról is nevet szerzett képzőhelyen nem csak értékes diplomát, hanem a szakmai karrier alapjait is megszerezhetik az ide jelentkezettek.
Dr. Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a turizmus-vendéglátás szakirányra jelentkezettek figyelmét igyekezett fölhívni arra, hogy az ágazat a gazdasági válság időszakában is megőrizte, sőt erősítette pozícióit, ezért akik felelősséggel dolgoznak benne, azok piacképes szakmát szerezve bizonyosan megtalálják majd a szakmai sikereket.
Dr. Polgár J. Péter docens kifejtette minden ütemezett feladatot elvégeztek, hogy az oktatás és kutatásfejlesztés terén ne legyen fennakadás és az öt fő szakterület mindegyike megfelelő hangsúlyt szerezzen. A pénzügyi megszorítások és forráskivonások ellenére a kar gazdálkodása stabil maradt. Ez az intenzív projekt -és pályázatokkal összefüggő tevékenységgel is összefüggésben van.
Az elsőéves hallgatók eskütételét megelőzően a kormány felhatalmazása alapján a rektor és a dékán ötven személynek arany-, vas-, és rubin díszokleveleket adott át az 50, 65 és 70 év szolgálatukért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen