Archivum
Új arculattal a világhálón
Megújult a Keresztury Dezső VMK honlapja. A május elejétől működő weboldal tükrözi az egyes intézményegységek (VMK, Art Mozi, Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Apáczai Művelődési Központ, Andráshidai Művelődési Ház, Csácsbozsoki Művelődési Ház, Családi Intézet és Gébárti Kézművesek Háza) stílusát és programjait.
Átalakult a VMK weboldala
A részletekről Flaisz Gergő igazgató, illetve az egyes intézmények csoportvezetői tartottak sajtótájékoztatót a VMK-ban. Az igazgató elmondta: az új honlap különleges, egyedi és a mai kor kívánalmainak is megfelel. A www.kereszturyvmk.hu oldallal egyrészt azt kívánják kifejezni, hogy egy intézményhálózatról van szó, ahol az egységes felület és stílus mellett minden "alegységnek" megvan a saját színe, szignója és arculata. A Keresztury VMK-n belül működő kulturális intézmények ugyanis saját színt és betűkódot kaptak, melyekre kattintva meg lehet nézni az adott helyszínek aktuális programjait, valamint a róluk szóló legfontosabb információkat is elolvashatják az érdeklődők. A honlapon mindig a legfrissebb programokról lehet tájékozódni, melyeket a rendszer kronologikus sorrendben jelenít meg a látogatók előtt. Flaisz Gergő úgy véli: azt kell tudatosítani a közönségben, hogy a zalaegerszegi közművelődés egy nagy rendszer, ami változatos programokat kínál minden korosztály számára.
A honlappal együtt megújult az intézményrendszer programfüzete is, melyen visszaköszönnek a weboldal arculati elemei, színei.
Az igazgató és a csoportvezetők néhány további változásról és programról is beszámoltak. A Keresztury VMK igazgatóhelyettese Bednárikné Rácz Enikő lett. Az egyes intézményegységekben a munkát közművelődési csoportvezetők koordinálják. Ennek megfelelően a hangversenyterem csoportvezetője Majer Piroska, az Art Mozié Drávecz Szabolcs, a kertvárosi Apáczai Művelődési Központé Dala Hajnalka, a Kézművesek Házáé pedig Prokné Tirner Gyöngyi lett. Szintén a VMK-hoz került a Családi Intézet, melynek csoportvezetői feladatait Pölöskey Ildikó látja el.
Új kezdeményezés, hogy a május végi gyermeknap idén a Városi Strand területén kerül megrendezésre. Az intézményekben pedig nyáron sem szünetel majd a munka: augusztusban például Landorhegyi Lecsónap néven egy közösségi program indul, hagyományteremtő szándékkal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban