Archivum
Elfogadták Hévíz költségvetését
A hévízi képviselő-testületi ülésen egyhangú szavazással elfogadták a város idei költségvetését, melynek összeállításánál figyelembe vették a jelenleg is tartó gazdasági visszaesést, valamint az állami támogatások mértékében történt változások önkormányzat életére gyakorolt hatását.
Kevesebb az állami támogatás
A helyi adók körében – az idegenforgalmi adót nem számolva – nem történt adómérték emelés. Az adóbevételek az óvatosság elvét figyelembe véve lettek tervezve. Az előző évi előirányzatok szinten tartására ügyelve fő cél volt a megvalósításra váró fejlesztések – köztük a belváros-rekonstrukció – fedezetének előteremtése.
A jó színvonalú működés biztosítása mellett az idei év legfontosabb feladata a belváros-rehabilitáció biztonságos és jó minőségű megvalósítása lesz. A bevételi és kiadási előirányzat főösszegét 3 milliárd 667 millió 284 ezer forintban határozták meg. „A biztonságos működéshez a megfelelő forrás rendelkezésre áll, de szem előtt kell tartani az ésszerű és optimális gazdálkodást” – derül ki a költségvetés megállapításával kapcsolatos napirendi pont öszszefoglalójából.
Mint a szakanyag leírja: az összeállított rendelettervezet működési hitel felvétele nélkül biztosítja a polgármesteri hivatal és az intézmények megfelelő színvonalú működését. A kötelezően előírt és önként vállalt feladatok ellátásához szükséges szakmai jogszabályok viszont rendkívül nehéz terhet rónak a hévízi önkormányzatra is, megfelelő nagyságú forrás biztosítása nélkül. A város idén várható gazdálkodási lehetőségeiről az ülésen dr. Moll Károly adott tájékoztatót.
Mint az alpolgármester utalt rá, bevételek jogcímén 269 millió az előirányzat. A helyi adóbevételek tekintetében 749 millió forint a terv. Míg tavaly 802 millióra, idén csak 530 millió forint állami támogatásra számíthat a város.
A kiadásokat számba véve az alpolgármester említést tett arról, hogy központi forrás hiányában általános bérfejlesztéssel nem tudnak számolni, de a törvényben előírt jubileumi jutalmat, soros előrelépés bérfejlesztését megadják csakúgy, mint a megszokott természetbeni juttatásokat.
Személyi juttatásokra 898 millió forint került tervezésre. Az előző évivel azonos nagyságrendben tudnak fedezetet teremteni a civil szervezetek támogatására és a szociális juttatásokra is. A működéshez szükséges létszámkeretet 308 főben határozták meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata