Archivum
Ismét festészet
Nyolc képzőművész kéthetes aktív munkája után hétvégén véget ért a XIX. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. Három év „kerámiakorszakot” követően ismét a festészeté volt a főszerep a Kézművesek Házában, s ez a továbbiakban is így marad.
Különböznek korban, stílusban
Nagy Johanna, a GébArt művésztelep vezetője köszöntőjében elmondta, hogy az alkotótábor szakmai vezetését a következő időszakra Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművész vállalta el, aki „Áthallások-átjárások” címmel hirdette meg idei szimpóziumát. A lényeg a különbözőség hirdetése és felvállalása volt, hiszen szándékosan olyan művészeket hívott – Bárdosi Katinka (Zalaegerszeg), Deli Anett, Dobribán Emil (Erdély), Somody Péter, Szentgróti Dávid (Zalaegerszeg), Vidhyasagar Upadhyay (India) és Zsigmod Adél (Erdély) – akik nemcsak életkorukat, hanem stílusukat tekintve is nagyon különböznek egymástól.
Az itt készült alkotásokból rendezett kiállítást Sárkány József művészettörténész nyitotta meg, aki elmondta: Kopasz Tamás egy örök témát feszeget, mikor „átjárásról” és „áthallásról” beszél. Régi szándék, hogy az alkotóművészek – különösen egy-egy tábor esetén – hassanak egymásra, s művészetük valahogy összekapcsolódjon. Két hét azonban nem sok idő, így az egymásra hatások kevéssé fedezhetők fel a képeken. Inkább gátszakadás-szerűen dolgoztak a festők.
Sárkány számára a hölgyek munkája volt igazán meglepetés, leginkább azért, mert az úgynevezett nő-művészettel problémái vannak. A feminizmust fals útnak gondolja, ám Bárdosi Katinka és Deli Anett alkotásai enyhítették a fenntartásait. Mindkét esetben fontos a nemiség, mint téma. Bárdosi Katinka egyszerre prüdériaellenes, ám az egyedüllét és magány fájdalma is ott van a képeken.
Deli Anett pedig fanyar humorával és öniróniájával lepte meg a művészettörténészt. A művésztelep „terméséből” jól látszik, hogy a fiúk és lányok világa mennyire eltérő. A zalaegerszegi születésű, ám Pécsett élő és alkotó Szentgróti Dávid képein nyilvánvaló a látvány elsődlegessége. Tér nélküli, szürke alapra festi formáit, például két buszt, amik csak úgy lebegnek.
A nemzetközileg is elismert indiai művész alkotásairól elmondta: nem elsősorban a távol-keleti motívumok a jellemzőek. Sokkal inkább az európai kortárs absztrakt festészethez visznek el Vidhyasagar Upadhyay munkái. A 72 éves művész az adott tájat veszi mindig alapul, így mostani képeit a Gébárti-tó és a zalai dombvidék ihlette.
Sárkány József gratulált a művésztelephez, s az itt zajló munkához. Reméli, hogy az alkotótáborok anyaga túléli az évtizedeket, s megmaradnak az utókor számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen