Archivum
Jótékonyság
Jótékony célt szolgált, aki augusztus 14-én az AquaCitybe váltott (kedvezményes) belépőjegyet. Ennek ellenértéke, illetve a strand területén 25 csapat által főzött ételek becsületkasszás ára, valamint a vállalkozók felajánlásai az idén a Szent Család Óvoda leendő tornatermének eszközfelszereltségét támogatja.
A Szent Család óvodának gyűjtöttek
Az előző napi jégeső és vihar a főzőcskézőknek nem szegte kedvét, azonban a vártnál kevesebb látogatót csalogatott ki a városból. Bár délután kettőkor volt egy kisebb roham és kígyózó sor a kasszák előtt. A grátiszban fellépő amatőr és hivatásos művészek pódiuma is viharkárt szenvedett, így a fűben, medence szélen folytak a zenés-táncos bemutatók, ahogy a Hevesi Sándor Színház művészei énekelték, vízparti volt a twist party.

A program mindezek ellenére sikeresnek és jó hangulatúnak nevezhető. Üröme csak a strand területén lévő vendéglátósoknak akadt, hiszen a sok-sok finom étel miatt e napon kevés vendég látogatta az éttermeket és büféket.
A főző csapatok között voltak az önkormányzat dolgozói, a Fidesz és az MSZP képviselői, nagycsaládosok, a közbiztonsági szervek, a főiskolákat képviselő tanárok és munkatársak, a férfi kosárcsapat tagjai, fitneszstúdió, a Gála Társastáncklub, kistérségi társulások, média és még hosszan lehetne sorolni.
Mindenki azt főzött, amit szeretett volna, így volt választék, tésztákból, húsokból, egyebekből. A kosarasok ezúttal is zsákoltak. Bár nem labdával, hanem közel 300 darab kukoricával. Jó fogadtatása volt a főiskolák által készített sokféle palacsintának, melynek ára a piaci viszonyokhoz képest nagyon kedvező volt. Többen tették le a voksot a prószák mellett, így dr. Gyimesi Endre polgármester is, aki elárulta, ez a kedvenc étele.
– Örömmel láttuk, hogy a Szent Család Óvodába egy csoporttal több gyerek jelentkezett a városból és annak környékéről, így az intézmény fejlesztése szükségessé vált. A város, az ingatlanbővítés feltételeit megteremti, de a felszerelést ezen hozzájárulással tesszük meg – mondta a polgármester.
A kedvezményezett óvoda dolgozói játszóházzal kedveskedtek a strandoló gyerekeknek.
– A kollégáim egész nap folyamatos beosztással készítik a játékokat – mondta Kovácsné Ujj Andrea óvodavezető. – Nagyon sok szülővel is találkoztam, illetve kilátogatott a rendezvényre néhány egyházi személy is, hogy ők is támogassák a kezdeményezést. A korábbi években is itt voltunk a jótékonysági napon és örülünk, hogy az idén mi kapjuk a támogatást. Egy-másfél milliós összeg várható.
A jövőben szívesen pályáznának a főiskolák is az efféle hozzájárulásra, jegyezte meg Zsigmond Edit, az egészségügyi főiskola képzési igazgatója, miközben elmondta, hogy a hagyományos jótékonysági rendezvényen ők is a kezdetektől részt vesznek. A menün nem változtatva, a jól bevált palacsintákat kínálják. Az idén 20 literes alapból sütötték ezeket, többségében házi lekvárral töltve.
A korábbi gulyásról váltottak a kosarasok Kámán Tamás csapatkapitány javaslatára a kukoricafőzésre. E kedvelt strandeledelből jócskán fogyott, miközben a rajongók kihasználták, hogy találkozhatnak kedvenc sportolóikkal.

A Gála Társastáncklub idén már tartott családi napot az AquaCity területén, és most ismét kivonultak, hogy pörköltet, sült húst kínáljanak. Emellett öt formációs koreográfiát is bemutattak, bár a technikai feltételek (hangosítás) az élvezhetőség rovására mentek.
Pál Petra, az AquaCity marketingvezetője elmondta, az időjárás miatt a vártnál kevesebb látogatója volt a programnak. Ez összességében az egész idei nyárra elmondható, hiszen a sok hidegfront és eső miatt átlag alatti forgalmat könyvelhettek el. Ennek ellenére nem terveznek meghosszabbított nyitva tartást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen