Archivum
Közel 200 milliós beruházás
A Pernix Pharma Gyógyszergyártó Kft. új épületének és telephelyének ünnepélyes átadására került sor Zalaegerszeg északi ipari parkjában. A magyar tulajdonú társaság 2000-ben alakult, tevékenységét azóta a Bíró Márton utcában bérelt telephelyen végezte. A cég októberben költözött az északi iparterületen található új telephelyére.
Új gyógyszergyártó csarnok épült
A Pernix Pharma több mint 61 millió forint uniós támogatást nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés” című pályázatán. A közel 194 millió forint összköltségvetésű beruházásból épült fel az új gyógyszergyártó csarnok, amelyben a megnövekedett igények kiszolgálását tartják szem előtt a vállalkozás tulajdonosai.
Az új, kéthajós csarnokban a személyzsilipekkel ellátott gyártó üzemrészek és laborok mellett helyet kapott a korszerű raktár, a gépészeti terem és a személyzetet kiszolgáló helyiségek is.
A cég tevékenységének egészét a bérmunka adja, amely a megrendelők számával együtt nő – mutatta be tevékenységüket dr. Bakos Gábor, a társaság vezetője. Az ünnepi átadáson részt vett Gyutai Csaba polgármester és Doszpoth Attila alpolgármester. A város vezetői örömüket fejezték ki, hogy egy újabb cég működésével bővült az ipari parkba betelepülők száma.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen