Archivum
Korsók, tálak, terítők
Közel 1200 bemutatásra váró népművészeti tárgy érkezett 135 alkotótól a XV. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás Nyugat-dunántúli Regionális bemutatójára.

Népművészeti bemutató
Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében megrendezésre kerülő tárlat megnyitóján Skrabut Éva, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta: egyesületük első alkalommal kapta meg a régiós kiállítás megrendezésének jogát, és azért is tartják az eseményt igazi ünnepnek, mert öt évvel ezelőtt volt utoljára hasonló bemutatkozásra lehetőség. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye mellett a muravidékiek munkájával is megismerkedhetnek az érdeklődők. A beérkezett alkotások egyharmada továbbjut az országos bemutatóra.
A kiállítást Szabó Zoltán etnográfus, a Hagyományok Háza Népi Iparművészek Osztályának vezetője nyitotta meg, emlékeztetve arra az alkotókat és közösségeket, hogy mennyire fontos a hagyományok őrzése, az egykori használati tárgyak megismertetése a fiatalabb korosztállyal. Szólt a népi hangszerek jelentőségéről, zenei világukról, külön kiemelve (és megszólaltatva) a tárogatót.
A zalaegerszegi népművészeti kiállítás megnyitójára több százan voltak kíváncsiak szombat délelőtt. S hogy az érdeklődők milyen tárgyakban gyönyörködhettek? Íme néhány, a teljesség igénye nélkül: csipketerítők, hímzéssel díszített függönyök, hímzett futók, szaru fűszertartók, kéreg edények, fazekak, korsók, kancsók, tálak, köcsögök. Hetési ágytakarók, függönyök és egy hetési hímzéssel díszített menyecskeruha is látható a tárlaton, amely augusztus 25-ig látható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen