Archivum
Május 8-tól Egerszeg Fesztivál
Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 125. évfordulója, valamint a Krosno (lengyel) és Marl (német) testvérvárosokkal kötött kapcsolat 10. évfordulója adja többek között a gerincét az idei, immár XVI. Egerszeg Fesztiválnak.
Hazai fesztiválok vérkeringésében
A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Dr. Gyimesi Endre polgármester mindenek előtt elmondta: a május 8-16. között megrendezésre kerülő fesztiválnak számos felvezető programja lesz. Május 9-én az Eötvös közben nyílik meg az Egerszegi Montmartre, vagyis a festők utcája, május 12-én pedig a város dísztermében tudományos konferencia emlékszik meg a 125 esztendőről.
Gyutai Csaba alpolgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a város napjához (május 13.) kötődő programsorozatot jó minősítésű művészeti fesztivállá nyilvánította az országos szakmai zsűri, s ezzel a város bekerült a hazai fesztiválok vérkeringésébe. Mindez nagy felelősságel is jár, valamint azzal, hogy nemzetközileg elismert művészt is illendő évről évre meghívni. Idén Goran Bregovic bosnyák zeneszerzőre (lásd fenti képünkön) esett a választás.
Tompa Gábor a fesztivál főszervezője, a Kvártélyház Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: idén új elemmel is bővül a repertoár. Az OTP mögötti parkban megnyílik a kutyások tere, a belvárosban pedig „Kéklámpás felvonulás” lesz. Tűzoltóautók, rendőrautók és mentők konvoja vonul fel, imitált baleseti bemutatót is tartva. Mindezt a figyelemfelkeltés és megelőzés jegyében.
Kondor Anita a Keresztury ÁMK igazgatója a hagyományos Prószafesztiválra hívta fel a figyelmet. 19 csapat között sorsolják majd ki Magyarország megyéit, melyet „kisütnek” a versenyzők. Végül pedig megválasztják a Prószák Urát is.
(Részletek: www.egerszegfesztival.hu)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
A Gébárti tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát elősegítő infrastruktúra kialakítása top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren