Archivum
Márkanév a régióban
Idén Zalaegerszegre költözik a több éves múltra visszatekintő Pannon Design Lakberendezési Vásár és Konferencia. A régió egyik legnagyobb bútor- és lakótér-kiállításának az elmúlt négy évben Sopron adott otthont. Április 9–11-én azonban a zalaegerszegi sportcsarnokban lesz az esemény.
Lakberendezési vásár a sportcsarnokban
A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők: a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA), a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter (PANFA), a Z-Line Design Kft., valamint a város önkormányzata. Nagy András, a ZMVA ügyvezető igazgatója elmondta, a bútoripari klaszter idén új helyszínben gondolkodott, így kerülhetett Zalaegerszegre – a régió egyik középső részébe – a vásár, egy szerencsés összefogás eredményeképpen.
A kiállítást – melyet a vállalkozásfejlesztési alapítvány fog össze – támogatja a helyi önkormányzat, a szakmai szervezést pedig a Z-Line Kft. vállalta fel, akik már bizonyították hozzáértésüket a Keresztury ÁMK-ban többször is megrendezett lakásdesign kiállítással.
Az igazgató szerint fontos, hogy a lakosságot mozgósítsák az ilyen jellegű eseményekre, annál is inkább, mert az utóbbi időben csökkent az érdeklődés a szakmai vásárok iránt. Az innováció, a marketingmunka és az együttműködés azonban meghozhatja az eredményt. Főleg, hogy a belsőépítészet, lakberendezés és design iránt sokan érdeklődnek.
Dr. Gyimesi Endre polgármester örül a kezdeményezésnek, illetve annak, hogy az 5. Pannon Design Kiállításnak a zalai megyeszékhely adhat otthont. Ez a vásár már egy márkanév a régióban, ezért is vállalta az önkormányzat, hogy segíti a rendezvényt. Remélve, hogy sikerül mozgósítani és a nagyközönség előtt bemutatni a térség építészettel, lakberendezéssel foglalkozó kis- és közepes vállalkozásait, akik nagyon kedvező feltételekkel vehetnek részt a börzén. A látogatók számára pedig ingyenes a belépés.
Szabó Zoltán, a Z-Line Design Kft. ügyvezetője mindehhez hozzátette: mivel az általuk szervezett lakásdesign kiállítás már kinőtte a Keresztury ÁMK falait, ők is örülnek az új lehetőségnek. A mostani vásáron is nagyon sok szakmai és „közönségbarát” programmal készülnek.
Előadás hangzik majd el többek között az energiahatékony építészetről és az energiatakarékos otthoni környezetről. Ezenkívül építőipari és faipari képzéssel foglalkozó középiskolák és képzőművészek is részt vesznek a kiállításon a régió minden pontjából. Mindeközben a látogatók megismerkedhetnek a legújabb stílusokkal és trendekkel.
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a Pannon Design kiállítást az „INNOSTEP" – Egy lépéssel a hálózati innováció előtt a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszterrel c. (NYDOP-I.I.I/A-2008-0006) pályázati támogatás alapján hozza létre közösen Zalaegerszeg városával.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10