2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Több rendőrt az utcákra

2009. december 08. kedd, 10:37
Címkék:

Az agresszív bűncselekmények száma emelkedett az elmúlt évben, ami azt is jelenti, hogy az emberek szociális helyzete megroppant, ez pedig a bűnözést segíti. Nincs könnyű helyzetben a rendőrségi állomány, ennek ellenére igyekszik megfelelni a követelményeknek és az elvárásoknak. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Zala megyében a rendőrök átlagéletkora 32 év, Zalaegerszegen, a közlekedésbiztonság területén még alacsonyabb, vagyis a tapasztalt derékhad nyugdíjba vonult, még inkább tiszteletreméltó a helytállás – hangzott el az egerszegi közgyűlés legutóbbi ülésén, amikoris Zalaegerszeg közbiztonságának a helyzetét vitatták meg a képviselők, a megyei és a városi rendőrkapitány jelenlétében.

 

Nyugdíjban a tapasztaltak, alacsony az átlagéletkor

Elhangzott az is, hogy a rendőrök élet- és munkakörülményein javítani kellene, csak így várható el, hogy alkalmas, tehetséges fiatalok vállalják a rendőri munkát. Szinte valamennyi képviselő úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy az itt élők biztonságba érezzék magukat.

Mert a jó statisztika önmagában nem elég. A biztonságérzet nagyobb lenne attól, ha kis ügyekben markáns és gyors eljárást tapasztalhatnának a rendőrség részéről. Továbbá jobb lenne akkor is, ha az utcán több rendőrrel találkoznának, különösen a város neuralgikus pontjain, ahol határozott és gyors fellépést tanúsítanának a zsaruk a randalírozókkal, bűnözőkkel szemben.

A városrészek önkormányzati képviselői közül Panácz Antal arról beszélt, hogy a Landorhegyen javult a közbiztonság, bár még nem a béke szigete, hiszen előfordulnak lopások, randalírozások. A városrészben sok az iskola, rengeteg a diák, és több szórakozóhely is van.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)