Archivum
Fókuszban a népi építészet
A Szlovénia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében nyert uniós támogatást a Göcseji Múzeum.
A „Múltunk közös értékei – élő örökségünk” című pályázatot sajtótájékoztatón ismertette dr. Vándor László igazgató és Kovács Zsuzsa etnográfus, projektfelelős.
Az igazgató elmondta, hogy hiányt pótló és egyedülálló ez a program, mely a göcseji és hetési vidék építészeti értékeit, illetve társadalmi változásait mutatja majd be. A projekt összköltsége 36 ezer euró, ebből az Európai Unió 30 ezerrel, a magyar állam 3600-zal, a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat pedig 1800 euróval támogatja a programot, melynek vezető partnere a Vas Megyei Önkormányzat.
A pályázat szakmai részével kapcsolatban Kovács Zsuzsa elmondta: a program 2009. július 1–2012. június 30-a között valósul meg. A pénzösszeget a göcseji és hetési (beleértve a Szlovéniába átnyúló részt is) tájegység építészetének és falusi életmódjának kutatására nyerték. Így 2010 nyarán egy 20 főből álló szakmai csoport érkezik két hétre Zalába.
A megye etnográfiai és népi építészeti szempontból fehér foltnak számít, hiszen a falumúzeum előkészületeihez végzett kutatómunka óta nem született átfogó anyag a megye néprajzi értékeit illetően. Még feltáratlanabbnak számít a Szlovéniához tartozó hetési tájegység, ahol tulajdonképpen az elcsatolás óta, vagyis 90 éve, nem történt életmód-kutatás.
A kéthetes kutatótáborban több tucat építészeti felmérés, néprajzi interjú készül majd, valamint több száz beazonosítható fotó kerül a múzeum adattárába. A munka eredményét szakmai konferencián és kötetben is szeretnék összegezni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata