2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Innovációs vetélkedő

2010. március 30. kedd, 11:25
Címkék:

Innovációs vetélkedőt szervezett középiskolásoknak a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, az innovációt népszerűsítő regionális kampány részeként. A verseny helyszíne a zalaegerszegi Széchenyi-tagiskola volt, ahol öt középiskola csapat mérte össze tudását (köztük a Ganz–Munkácsy és a házigazda intézmény diákjai).

 

zeg71.jpg

A verseny és azt azt megelőző felkészítő órák célja az innovációs szemlélet- és gondolkodásmód terjesztése a lakosság, ezen belül a fiatalok körében.
Nagy András, a szervező ZMVA ügyvezető igazgatója megjegyezte, párhuzamosan több innovációs projekttel is foglalkoznak. Ezek a termékelőállítást, a kutatásfejlesztést, a nemzetközi kapcsolatokat, illetve szakember- foglalkoztatást foglalják magukba, de arra, mint most, kevés alkalom adódik, hogy kampányszerű ismeretterjesztésre legyen mód.
Végül a több órás feladatsor megoldása után a keszthelyi Asbóth-szakiskola diákjai (képünkön) jutottak tovább a regionális döntőbe, melyet szintén Zalaegerszegen április 15-én bonyolítanak majd le. A széchenyisek a harmadik, a ganzosok negyedik helyen végeztek.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)