2025.07.28., hétfő - SzabolcsZalaegerszeg időjárása

Archivum

Jubileumra készülnek

2010. augusztus 17. kedd, 15:55
Címkék:

Kellemes „nyári munkán” van túl a botfai Válicka Citerazenekar, ugyanis júliusban Dél-Franciaországban vendégszerepeltek. 1988 óta ápolnak kapcsolatot a provanceiekkel, Vincent Siano, a helyi Trac amatőr színjátszó csoport alapítója révén. Azóta kölcsönösen látogatnak egymáshoz, természetesen mindig színpadra is állnak. A botfaiak az idén három francia településen népszerűsítették a magyar népzenét. 

 

zeg42.jpg

 

Franciaországban járt a Válicka

Kvártélyuk romantikus helyen, a Beaumes de Venise-ben lévő Notre Dame-kápolna, az egyik legszebb román kori emlékmű szálláshelyén volt. Többek között felléptek az itteni templomban is. 120 perces műsorral készültek, arculatuk megújításával.

– A citerazenén kívül beiktattunk egy énekes és egyéb hangszeres blokkot. Így szóló ének, hegedű, harmonika és klarinét színesítette a műsorunkat – mondta Nagy Kata művészeti vezető, majd hozzátette, jó érzés volt találkozni francia barátaikkal és kitelepült magyarokkal, akik örömmel hallottak magyar zenét és szót. A turné költségeinek egy részét a zalaegerszegi városi önkormányzat támogatta.

Részletes élménybeszámolót augusztus 28-án tart az együttes a botfai közösségi házban. Az emlékeken merengeni azonban nemigen lesz idejük, hiszen minden héten van fellépésük, és folyamatosan újítják repertoárjukat. Ezenkívül készülnek az együttest támogató citerabarát egylet szeptember 25-én tartandó 20 éves jubileumi ünnepségére is.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)