Archivum
Kovács Károly-napok
Zalaegerszeg első polgármestere, az intézmény névadója előtt tisztelegtek ünnepség keretében immár tizenegyedik alkalommal a Kovács Károly Tagkollégium diákjai, pedagógusai.

A megjelenteket, köztük Balaicz Zoltán alpolgármestert, Farkas Zoltán tagintézmény-vezető köszöntötte, majd a diákok, Miklós Máté DÖK-elnökkel az élen elevenítették fel Kovács Károly életét és munkásságát, és rövid verses műsort követően megkoszorúzták a névadó domborművét.
A megnyitóünnepség komolyságát könnyedebb, főként sportos programok követték. Köztük a legnagyobb érdeklődést a volt kollégista társakkal, ma már több lakó példaképével, Vittman Ádámmal és Turcsik Tamással, a ZTE FC NB I-es csapatának tagjaival való beszélgetés jelentette. De nem maradt el a hagyományos asztalitenisz-verseny sem, melyre a szomszédos leánykollégiumból is érkeztek résztvevők az ajándék csoki reményében. A rendőrség bűnmegelőzési csoportjának munkatársai előadást tartottak, szellemi kihívást a Sudokuverseny jelentett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata