Archivum
Megújult a VSZK kollégiuma
Gyors munka eredményeként, alig egy hónap alatt újra lakható lett a keszthelyi VSZK kollégiuma. Az intézményben uniós támogatással több mint 200 millió forintos beruházás zajlik, melynek – az iskolaépület felújításán túl – fontos része a lakószobák és a közös helyiségek renoválása is.
A munkálatok május közepén kezdődtek meg, július első hétvégéjén pedig már vendégeknek adott szállást az intézmény. A kollégiumépület összes szobájának ablakait kicserélték, és mindegyiket szúnyoghálóval is ellátták. Új padlóburkolatot kaptak a helyiségek: a folyosókon erős igénybevételnek megfelelő járólapokra, a szobákban könnyen tisztítható PVC padlóra cserélték a korábbi burkolatot. Az egész épületben új beépített szekrényeket helyeztek el, egy szinten pedig teljes bútorcserére került sor a szobákban.
A kollégium földszintje immár akadálymentesen megközelíthető, a mozgássérült tanulók és vendégek számára két megfelelő szoba áll majd rendelkezésre. Az akadálymentesítést infokommunikációs eszközök (vezetőcsík, indukciós hurok és információs táblák) is kiegészítik az intézményben.
Végül a szükséges falfestés-mázolás is megtörtént, ezzel a belső munkálatok nagyrészt befejeződtek a kollégiumban.
Ezzel párhuzamosan zajlik a felújítás a főépületben és az udvaron is. Várhatóan szeptemberben már a megújult iskolaépületben kezdhetik meg a tanévet a diákok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen