2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Újabb öt év bizalom

2010. március 09. kedd, 19:17
Címkék:

Újabb öt évre ismét dr. Czoma Lászlót nevezték a Helikon Kastélymúzeum igazgatójának. A döntést teljes egyetértésben hozta meg a közelmúltban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium.

 

Folytatódnak a fejlesztések

A létesítmény vezetője tavaly ünnepelhette, hogy már negyed évszázada végezheti a megtisztelő feladatot, és úgy tűnik, ez az évforduló egészen kerek lesz, mire nyugdíjba vonul.  Amint azt a közelmúltban már felidéztük, dr. Czoma László 1984-ben került Budapestről Keszthelyre, a Helikon Kastélymúzeum élére. 

5-1.jpgLelkesedésének, és jól kiépített kapcsolatrendszerének köszönhetően a következő évtizedekben a kastélyban jelentős fejlesztések valósulhattak meg. Mintegy húsz milliárd forintra tehető azoknak a beruházásoknak az értéke, amelyek napjainkig elkészültek az egykor Festeticsek birtokában lévő területen. Nem csak a központi épület újult meg, hanem számos újdonságot is sikerült létrehozni a Keszthely egyik legnagyobb vonzerejét jelentő létesítményben.

Elkészült a Hintómúzeum és a vadászati és illetve a történelmi modellvasút-kiállítás. Az igazgató örömmel nyugtázhatja, hogy naponta legalább ezren fordulnak meg a kastélyban és a hozzátartozó épületekben. Amikor a közelgő nyugdíjas évekről kérdezem, kiderül, hogy bár nagyon szereti a munkáját, már készül a megérdemelt pihenőre is. Egyelőre azonban még lekötik a tennivalók, amelyekből akad bőven. A jövőt firtató kérdésemre sorolni is kezdi a további terveket.

Mint mondja, bízik benne, hogy a következő öt évben befejeződhet a történelmi kastélypark rekonstrukció, megújulhat az Amazon Szálló, létrejöhet a Keleti Művészetek Háza, és régi fényében tündökölhet Fenékpuszta.  Aztán hozzáteszi: „Tudom, hogy a kastély életét sokan kísérik figyelemmel, és azok mellett, akik elismerik a munkámat, akadnak, olyanok is, akik a rosszat keresik mindenben.

Utóbbi azért nem zavar, mert a név nélküli kritikákra nem igazán érdemes figyelni. Ha valaki megkeres, és elmondja, hogy szerinte mit és hogyan lehetne, kellene másképp, azt szívesen meghallgatom. A fontos az, hogy az adódó lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzuk, nem csak a kastély, de a város érdekében is.”

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)