2025.08.03., vasárnap - HerminaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Véradókat tüntettek ki

2009. december 15. kedd, 10:47
Címkék:

Az egyik legszebb emberi tett a véradás. Akik karjukat nyújtják, jó szívvel, önzetlenül teszik. A leghumánusabb cselekedetért mondott köszönetet a Vöröskereszt Zalaegerszegi Szervezete december 10-én tartott ünnepségén, melyen kitüntette rendszeres véradóit.

 

A legdrágább adományért

Kétszeresen is öröm az ünnepség a zalaiak számára, hiszen a véradók köszöntésének hagyománya a megyéből ered. Egy zalai vállalat ötlete alapján határozta el a Magyar Vöröskereszt, hogy 1988-tól minden évben megünneplik a véradók napját. Ez a nap november 27-e lett, melyhez kapcsolódóan országszerte ünnepségeket tartanak – idézte fel az előzményeket Kiss Bódog Zoltánné. A Vöröskereszt városi szervezetének elnöke hangsúlyozta, a véradók és a véradás valamennyi résztvevője igazi közösséget alkotnak, melyet a jó szándék és a nemes akarat fűz szorosra.

Baracskai JózsefnéA legnagyobb tiszteletet érdemlik a véradók, akik a legnagyobb humanisták, köszöntötte az ünnepelteket dr. Baracskai Józsefné. A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének igazgatója elmondta, Magyarországon 1953-tól szerveznek térítésmentes véradásokat. Vállalatok dolgozói, katonák, falvak és városok lakói közül sokan álltak az ügy mögé, a véradók között barátságok szövődtek, erősödtek az emberi közösségek.

Mivel nem volt olyan fejlett a technika, a véradók ismerhették, hogy kiknek adnak vért, ezért a Vöröskereszt még találkozókat is szervezett számukra. Ma már nem tudhatják meg, kihez és miért érkezik legdrágább adományuk, a saját vérük. Sok minden megváltozott, a véradók kitartása és lelkes önzetlensége azonban megmaradt, melyről csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet szólni – hangsúlyozta az igazgató.

Az ünnepségen összesen 76 főt tüntettek ki – 39 harmincszoros, 30 negyvenszeres és 7 ötvenszeres véradót.
 Juranits László elmondta, korábban a behívásos véradások során gyakran megesett, hogy egy kezelőhelyiségben volt a baleset áldozatával, aki a vért kapta. Így személyes ismeretség is kialakult. Több mint harmincszor adott vért már, egy baleset miatt azonban ő is rászorult erre az önzetlen adományra.

Ötvenszeres véradóként kapott elismerő oklevelet Szekeres József, aki katonakorától kezdve nyújtja karját embertársai megsegítésére. Korábban gyakran hívták plazmaferezisre, de amióta megszűnt ez a lehetőség Zalaegerszegen, csak vért ad. 

zeg152.jpg

Zala megyének évente 15 ezer egység vért kell biztosítania. Ebből Zalaegerszegnek 4750-et, ami ugyanennyi vérvételt is jelent – mondta el Benkő Lászlóné, a Vöröskereszt városi titkára. – A megye és a város egyaránt teljesíteni tudja ezt az elvárást, ami a munkahelyek megszűnése és a társadalmi problémák miatt egyre összetettebb munkát követel meg a véradásszervezőktől, ezért is nagy köszönet azoknak, akik erejüket, idejüket nem kímélve, karjukat nyújtják véradásra.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)