Archivum
Nyertes pályázatok
Sikeres pályázatok születtek az elmúlt évben is a zalaegerszegi közszférában. (A „közszféra” alatt a hivatal mellett az önkormányzathoz fenntartói, illetve tulajdonosi szempontból kapcsolódó gazdasági szervezeteket, közintézményeket, közalapítványokat kell érteni.)
Mintegy egymilliárd forintról van szó
A 2009-es évet értékelve, a közgyűlési anyag előterjesztője, Rigó Csaba, a gazdasági bizottság elnöke néhány, a pályázati teljesítményt befolyásoló történésre hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy az év első felében még nem jelentek meg a 2007–2013-as új költségvetési ciklus és pályázati rendszer második akciótervi időszakához (2009–2010) tartozó kiírások. Ezek jelentős része csak az ősz folyamán jelent meg.
Aztán tovább folytatódott az évek óta tartó trend, csökkent a nemzeti szintű, tehát nem uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati kiírások száma és az ezeken elnyerhető források nagysága. Tavaly fordult elő első alkalommal, hogy az önkormányzat teherviselő képessége miatt, a városi közgyűlés nem támogatta egy előkészített pályázat benyújtását.
A közszféra a 2008-as 474-gyel szemben tavaly 541 pályázatot nyújtott be. Ezek közül 229 pályázat és 312 támogatási kérelem volt. A 312 kérelem közül 303 érkezett az önkormányzathoz döntően az intézményektől. A benyújtott 229 pályázatból 145 nyert, 54-et elutasítottak a kiírók, és 30 pályázat van még függőben. A külön kezelt 312 támogatási kérelem esetében 291 nyert, 18 került elutasításra és 3 pályázat maradt függőben.
A sikerességet mutató nyerési arány a pályázatoknál 63 százalék, míg a támogatási kérelmeket is beleszámítva közel 85 százalék. Az elnyert források összege a pályázatok esetében mintegy egymilliárd forint.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata