2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Régi-új tagok a Shabby-ben

2009. december 15. kedd, 06:40
Címkék:

A hagyományokhoz híven idén is megrendezi fergeteges előszilveszteri koncertjét a Shabby Blues Band. A zenekar december 29-én este 9 órától játszik a Mama Africa Klubban.

Az együttes vezetője, Kránitz Antal lapunknak elmondta: új, ám bizonyos értelemben mégis régi felállásban játszanak mostanában. Két évvel ezelőtt Molnár „Manó” Zsolt akkori énekes távozott a zenekarból, így az a felállás megszűnt. Visszajött viszont két alapító tag, Angyal Tibor „Angie” énekes és Gedeon Attila „Gida” szólógitáros. Később csatlakozott a bandához a By the way zenekarból Németh Attila „Dugó” basszusgitáros, majd Kandó Imre dobos, aki a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarban is játszik, immár 30 éve.

zeg51.jpg

Ez év márciusától még egy fiatal énekessel, Gál Szabolccsal bővült a csapat. A nagyobb koncerteken így két énekessel dolgoznak, máskor viszont felváltva lép fel Angie és Szabolcs. Kránitz Antal elárulta azt is, hogy gőzerővel dolgoznak új lemezükön, mely 2011-ben, a zenekar 20. születésnapján debütál. A szövegeket Gál Szabolcs, a zenéket Gedeon Attila írja, ám néhány szám szövegét Lukács Sándor jegyzi majd.

Ez már a hatodik lemeze lesz a Shabby Blues Band-nek. A tervek szerint a CD a Rock Inform zenei magazin mellékleteként is megjelenik, ezzel kapcsolatban már megkezdődtek a lappal a tárgyalások.
Az előszilveszteri bulin a két énekesen kívül vendég előadóként fellép „Manó” is, ezért változatos estére számíthat a közönség; bár a lényeg – a blues – változatlan.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK