Archivum
Zsinagógák gobelinben
A zsidóság ősi szimbólumát, a hétágú gyertyatartót (menorát) öltötte gobelinbe elsőként Siklósiné B. Judit, majd a hazai és külföldi zsinagógákat kezdte sorban textilre varázsolni az amatőr művész, akinek „Tűvarázs” címmel kiállítása nyílt a zalaegerszegi Móricz Galériában. A tűgobelin olyan, mint egy festett kép. Ennek a technikának köszönhetően közel harminc zsinagógát ismerhettünk meg a tárlaton, melyen Boncz Barnabás művészeti író méltatta Siklósiné B. Judit munkásságát.
Siklósiné B. Judit kiállítása a Móricz galériában
2004-ben a zalaegerszegi zsinagóga fennállásának századik évfordulóján határozta el, hogy a magyarországi zsinagógákat, valamint a zsidósággal összefüggő életképeket, jelképeket gobelinekbe ölti. A zsidó templomokat fotók alapján saját kézzel rajzolja elő, amely technika egyedülálló Magyarországon, ahogy maga a téma is. A már elpusztult épületeket szürkére színezi, a még meglévőket jelenlegi színükben örökíti meg – mondta el az alkotás folyamatáról Boncz Barnabás.

Judit gobelinjei a közvetlen szemlélet szülöttjei. A színek együttesében a fehérek, a bársonyos barnák, a szétsugárzó pirosak, rőtvörösek, az erőteljesen komorló mélykékek, a csöndben villogó sárgák, zöldek, a remegő lilák igéző látványt kölcsönöznek – jellemezte a gobelinképeket a művészeti író, aki azt is mondta, hogy Judit munkái a gobelinkészítés türelmet kívánó folyamatát, a művész páratlan kifejezőkészségét példázzák.
– Este hétkor nekiállok, és éjfélig varrok – válaszolta kérdésre Siklósiné B. Judit az autogramkérők gyűrűjében. Második gobelinje a zalaegerszegi zsinagóga volt, amely viszont első volt a templomok sorában, majd ezt követte a lendvai, amit 2004-ben azért varrt meg, mert akkor halt meg az utolsó zsidó túlélő a szlovén településen. A harmadik a pécsi zsinagógát örökíti meg, amit Schönberger András főrabbi tiszteletére varrt. Jelenleg a 34.-nél és a 35.-nél tart; e két félkész gobelint is elhozta a kiállításra, hogy szemléltesse készítésének technikáját.

Az első zsinagóga-gobelinjét egy festőművész is látta, aki rácsodálkozva a technikára, javasolta a folytatást, mesélte. A rajzolás és a hímzés szeretetén túl az is ösztönzi, hogy a megsemmisített vidéki zsidóságnak, a lerombolt, elpusztult zsidó templomoknak emléket állítson a zsinagógák gobelinbe varrásával, tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen