Archivum
A szakmai feladatok csábítják
Két fontos feladattal bővült Rigó Csaba munkája. A zalaegerszegi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke tagja lett a regionális fejlesztési tanácsnak, melynek támogatására szüksége van Zalaegerszegnek. Milyen lehetőségeket lát a jövőben – érdeklődtünk.
Rigó Csaba új kihívások előtt
– A területfejlesztésért felelős miniszter nevezett ki a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsba. Így tehát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében látom el a feladataimat, együttműködve a tanács többi tagjával. Zalának elismerés, hogy ezt a pozíciót egy helyi politikusra bízták – válaszolta Rigó Csaba.
– A Közbeszerzések Tanácsában az ajánlatkérők általános érdekeit képviselő öt személy között szerepel a neve. Milyen munkát jelent ez a felkérés? Lehet-e hasznosítani az ottani tapasztalatokat Zalaegerszegen?
– Örömmel vállaltam a Megyei Jogú Városok Szövetsége felkérésére a feladatot, hiszen ez a delegálás a zalaegerszegi önkormányzatban folyó közbeszerzési munka szakmai elismerése is egyben. A Közbeszerzések Tanácsában akad feladat bőven. A közbeszerzési eljárások száma évente növekvő tendenciát mutat. 2009-ben 6611 eljárás indult, közel 1810 milliárd forint értékben (minden második eljárást az önkormányzatok és intézményeik kezdeményeztek).
Ebből is adódik, hogy a hirdetmények ellenőrzésének, az esetleges jogorvoslatok elbírálásának a gyorsítása komoly kihívás a Tanács számára. Szintén jelentős feladatot jelent a jelenlegi közbeszerzési szabályozás megreformálása, egyszerűsítése. Napirenden van többek között a közbeszerzési antikorrupciós intézkedési terv megalkotása, a tanács kommunikációs stratégiájának kidolgozása, az elektronikus közbeszerzések ügyének előrelendítése.
– A közelmúltban több politikai poszttal kapcsolatban is felmerült a neve: Gyutai Csaba országgyűlési képviselő, polgármesterjelölt a hetivalasz.hu internetes oldalon úgy nyilatkozott, csak annyi feladatot vállal, amelyet tisztességgel el tud látni. A képviselői listán Gyutai Csabát ön követi. Vállalná az országgyűlési képviselőséget?
– Megtisztelő, hogy felmerült a nevem. Úgy gondolom, hogy az eddigi munkám alapján jöhettem szóba, amelyet azonban az ember egy közösség tagjaként végez. Ugyanis ez egy csapatmunka. Zalaegerszeg előtt komoly kihívások állnak, amelyeket csak összefogással lehet megoldani. Csak együtt lehetünk sikeresek. Aki ismer, az tudja, hogy én sosem pozíciókban és tiszteletdíjakban gondolkodom, hanem elvégzendő feladatokban. Leginkább a szakmai területeken érzem jól magam.
A fenti két új feladattal nem jár semmilyen tiszteletdíj és költségtérítés. Ami az országgyűlési képviselőséget illeti: a tavaszi választások alkalmával csak kevésen múlott, hogy a területi lista 9. helyéről bekerüljek az Országgyűlésbe. Azóta nem foglalkoztat a kérdés, de ha az Ön által sugallt helyzet előállna, akkor nyilván elgondolkodnék rajta, hogy mit kíván a város és a megye érdeke.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren