2025.08.01., péntek - BoglárkaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Belvízelvezetés Borsfán

2010. április 13. kedd, 15:28
Címkék:

A Mura vízgyűjtő területén fekvő Borsfát két oldalról erős lejtésű dombok övezik, szép természeti látványt nyújtva. A domborzati viszonyok azonban bajjal is jártak, az esőzések alatt lezúduló sárvízzel a meglévő árokrendszer ugyanis nem bírt el. A belvízelvezetés végleges megoldása komoly beruházást igényelt, melyet a település önkormányzata önerőből nem tudott volna végrehajtani. A szükséges támogatás megszerzése érdekében pályázatot nyújtottak be, mely kedvező elbírálást kapott.

 

Környezetvédelmi beruházást valósítanak meg

– Régóta harcolunk a bel- és csapadékvízzel, mely folyamatosan károkat okozott a településen mezőgazdasági területeket, lakóépületeket és utakat tönkretéve – mondja érdeklődésünkre Réffy József, Borsfa polgármestere. – 1983-ban a tsz vízelvezető árkokat, sárfogókat alakított ki, melyek aztán feltöltődtek.

1995-ben egy nagyobb káresemény következtében kapott vis maior támogatásból rendbe tettük az árkokat, a védműveket. Az évről évre ismétlődő esőzések azonban újabb és újabb problémát jelentettek. Mindenképpen olyan megoldást kellett keresnünk, mely hosszú távon biztosítja a település biztonságát az esőzések idején a dombokról lezúduló, az utcán gyakran méteres magasságban hömpölygő vízzel, sárfolyammal szemben.

borsfa-belviz.jpg

A polgármester elmondta, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program kereteiben meghirdetett NYDOP-2007-4.1.1/1 számú Helyi környezetvédelmi infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése című kiírásra pályázatot nyújtott be az önkormányzat. A Borsfa község belterületi vízrendezése projektet már az első fordulóban támogatandónak ítélte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. Ezt követően Havasi Ferenc mérnök elkészítette a részletes terveket, majd beadták az anyagot a második fordulóra.

A pályázat végül 49 millió 773 ezer 124 forint támogatást kapott, az önkormányzat pedig 8 millió 783 ezer 492 forintot vállalt fel önrészként. A kivitelezési munkák elvégzésével – egyszerű közbeszerzési eljárás lefolytatásával – a Szabadics Zrt.-t bízta meg a képviselő-testület. A munkálatok már meg is kezdődtek az alsó borsfai településrészen. A projekt befejezési határideje 2010. augusztus 30-a.

A vizet befogadó Borsfai patak tisztítását és mélyítését már elvégezte a Principális és Felső Zala-menti Vízi Társulat. Hasonló – eső- és belvíz okozta – problémákkal küzd a felső borsfai településrész, ezért a folytatásban e terület belvízrendezését tervezik, tette hozzá Réffy József.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)