2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Szabad helyet a tűzoltóknak!

2010. március 09. kedd, 16:26
Címkék:

Január közepe óta vizsgálja a zalaegerszegi tűzoltóság a középmagas épületek felvonulási területét. Dr. Bangó Szilárd Lóránt tűzoltóparancsnok érdeklődésünkre elmondta, hogy időről időre sor kerül ehhez hasonló vizsgálatra, s lassan a két hónapja tartó munka végére érnek.

Vizsgálják a középmagas épületeket

Minden olyan épület középmagasnak számít, melynek felső használati szintjének padlóvonala 13,65 méter felett van. Hatvan ilyen ház van Zalaegerszegen. A tűzoltók az épületek biztonságának ellenőrzésekor azt is vizsgálják, hogy a házak előtt van-e megfelelő parkolóhely fenntartva a tűzoltóautók számára.

zeg31_copy.jpg

Hiszen minden ilyen épület előtt kötelező „Megállni tilos!” jelzéssel állandó szabad helyet hagyni, amit tábla és sárga felfestés is jelez. A vizsgálat során ezek meglétét, láthatóságát is ellenőrzik.

A parancsnok elmondta: erre leginkább azért van szükség, mert nem szeretnék, ha egy esetleges tűz alkalmával derülne ki, hogy a számukra kijelölt helyen valamilyen hiba vagy figyelmetlenség miatt más parkolna, akadályozva így a mentési/oltási munkákat.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)