2025.08.04., hétfő - Domonkos, DominikaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Születésnap a szocialistáknál

2009. november 17. kedd, 18:57
Címkék:

Az MSZP megalakulásának 20. születésnapján emlékezni és ünnepelni jöttek össze Zalaegerszegen a párt helyi szervezetének tagjai és szimpatizánsai. Az eseményen Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa, az MSZP egykori elnöke Tarr Ervin városi elnök társaságában adta át a nyolc éve alapított Szegfű-díjat, melyet az idén Sarlós Dezső táncpedagógus kapott. A sokak által ismert társastánctanár, aki alapítója volt a Zalai Táncegyüttesnek is, betegsége miatt nem volt jelen az ünnepségen, így a díjat lánya, Baranyainé Sarlós Bernadett vette át.

A rendezvényen a párt helyi szervezetének elnöke hivatalosan is bemutatta Zalaegerszeg 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltjét, Major Gábort. Az ünnepségen Tarr Ervin hangsúlyozta: nehéz ma baloldali párt vezetőjének és képviselőjelöltjének lenni, de mindent elkövetnek a jó eredményért a jövő évi országgyűlési választásokon. Kovács László ennek kapcsán a párt feladatairól beszélt, elsősorban arról, milyen ma Magyarország nemzetközi megítélése.

zeg31.jpg

Mint fogalmazott, 2006 végén szégyenpadon ült az ország, szinte közel az államcsődhöz. Az akkori 10 százalékos államháztartási hiányt mára sikerült 4 százalék alá csökkenteni, a válságkezelő koránynak pedig stabilizálni a forintot. Az MSZP mai hazai megítélése negatív képet fest, „nem állunk jól, saját szavazótáborunk mintegy felét elveszítettük”, mondta a politikus.

De van remény a választói bizalom visszaszerzésére, a hitelesség viszszaállítására. Még nem vagyunk túl a válságon, de a befektetői bizalom már kezd visszatérni, ezért kell a költségvetési szigort továbbra is tartani, és csak teljesíthető ígéreteket tenni.

A 20 éves születésnapi összejövetelen filmvetítéssel emlékeztek a kezdetekre, felelevenítve a legfontosabb eseményeket, majd a pártelnökök sztoriztak a színpadon.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)