Archivum
Szépülő település Alibánfa
Alibánfán a közelmúltban fejeződött be a ravatalozó rekonstrukciója. Az önkormányzati ingatlanok közül egyedül ez az épület várt régóta felújításra, mivel több pályázatot is elutasítottak. A Leader-programon azonban sikerült támogatást nyerni, így valósulhatott meg a beruházás nettó 2,3 millió forintból.
Felújították a ravatalozót
– A felújítás során kívül-belül megújítottuk az épületet, kicseréltük a nyílászárókat, és díszkőburkolatot fektettünk le bejárata elé. A támogatáson felül önkormányzatunk is kivette részét a beruházásból, mivel saját költségből alakítottuk ki a vizesblokkot, valamint tettük rendbe a környezetet. A ravatalozót az augusztus 28-i falunapon adjuk át – avatott a fejlesztés részleteibe Németh László, Alibánfa polgármestere.

– A beruházásnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy mostanra minden épületünk megszépült, hiszen az elmúlt években felújítási, karbantartási munkákat mindegyikben végeztünk. Ugyanilyen gonddal viseltettünk köztereink iránt; a közfoglalkoztatottak folyamatosan parkosítják, virágosítják a települést. A közelmúltban új hirdető- és üdvözlőtáblákat is kihelyeztek. A falu működtetését ésszerű és takarékos gazdálkodással biztosítottuk idén is, ezért a 2010-es esztendőt is null-szaldóval zárhatjuk.
A polgármester hozzátette, az elmúlt években megerősödött a közösségi élet a faluban, mely öt egyesület – polgárőrség, a sportegyesület, az Alibánfa Fejlődéséért Közalapítvány, a nyugdíjasklub és az ifjúsági klub – működésének ad teret. Jó a kapcsolat az önkormányzattal; a civil szervezetek örömmel vesznek részt a falu vagy a társtelepülések rendezvényein. Alibánfán összetartó és eredményes a közösség, amit a kihívás napi különdíj is bizonyít.
A világon mindenütt május 19-én rendezik a naphoz kapcsolódó rendezvényeket, így az alibánfai ifjúsági klub tagjai is korán keltek, mivel már nulla órakor kezdetét vette az egész napos sportversengés. Az északnyugat-zalai kistérségi társulás ezúttal Pethőhenyén tartotta főző- és túraversenyét, melyen az alibánfaiak a hatodik illetve a második helyet szerezték meg. Rendszeres vendégei a júliusi novai aratónapoknak, melyen ismét megméretették magukat.

– Alibánfa rendezett kistelepülés, melynek szépségére és hangulatára a betelepülők is felfigyeltek, mivel az elmúlt években emelkedett lélekszámunk. Falunk határában található a Boba–Zalaegerszeg vasútvonal egyik alközpontja. Május közepén megtörtént a kiépített villamos hálózati rendszer próbaüzeme, a vezetékek feszültség alá kerültek. Villamos vontatás 2011-től lesz a megújított vasúti pályán – mondta el érdeklődésünkre Németh László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren