Archivum
Új fejlesztési irányok Egerváron
Új vállalkozások létrehozásának segítése, munkahelyteremtés, élő kapcsolat fenntartása a lakossággal egyebek mellett a célja Szijártó Józsefnek. Egervár újonnan megválasztott polgármestere közlekedési szakemberként sok-sok éven keresztül a megyei járművezető-képzés és vizsgáztatás vezetőjeként tevékenykedett, mindeközben több helyi civil szervezet vezetőségi tagjaként aktív szerepet vállalt a település közéletében. Alelnöke az Egervári Helytörténeti és Községszépítő Egyesületnek, valamint a polgárőr egyesületnek, vezetőségi tagja a sportegyesületnek, de elnöke volt az időközben anyagi okok miatt megszűnt lövészegyesületnek is. A megyei polgárőrszövetség vezetőségi tagja még az új polgármester, aki a falu életét, fejlődését a helyi televízió stúdióvezetőjeként is végigkísérte.
Élő kapcsolat a lakossággal és a vállalkozásokkal
– Már korábban is megkerestek azzal, hogy vállaljak szerepet a falu vezetésében, mivel kormány-köztisztviselőként dolgoztam, ennek az igénynek az összeférhetetlenség okán nem tehettem eleget. Most viszont elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megmérettessem magam. Öt jelölt közül engem tiszteltek meg a választók azzal, hogy a település polgármestere legyek.
Otthagytam korábbi állásomat, hogy főállású polgármesterként az új képviselő-testülettel és az önkormányzat munkatársaival szorosan együttműködve Egervár fejlődéséért dolgozzak, dolgozzunk – mondja Szijártó József polgármester.
– Ebben a munkában számítok a lakosság támogatására. Élő kapcsolatot szeretnék fenntartani a lakókkal, ezért járok nap mint nap a hivatalba „gyalogos polgármesterként”, hogy a találkozások alkalmával megvitassuk a problémákat, megbeszéljük az ötleteket.
Egy új tagja van a képviselő-testületnek. E rövid idő elteltével azt tapasztalom, eredményesen tudunk majd együtt dolgozni. Munkánkban újszerű elem az informális ülés, melynek célja, hogy a testületi ülések előtt vitassuk meg a döntésre váró kérdéseket.
– Milyen célkitűzésekkel álltak neki a munkának?
– Legfontosabb feladatnak a munkahelyteremtést, új vállalkozások létrehozásának elősegítését tartjuk. Ennek érdekében módosítani kívánjuk településrendezési tervünket, hogy ipari területeket hozhassunk létre Egervár megyeszékhely valamint Vasvár felöli oldalán. A rendezési tervben eddig csak lakócélú területkijelölések voltak.
Még az előző testület döntött egy új utcáról, ahova úgynevezett passzívházak épültek volna. Ezt a tervet módosítottuk, ugyanis a biztonság okán más energiaforrásnak is helyet kívánunk adni. Ezért gázhálózattal is ellátjuk az építési telkeket, hogy választási lehetőséget biztosítsunk a leendő lakóknak. A csatorna- és az ivóvízrendszer már kiépült, jelenleg a villanyt vezetik. A telkek árusítását 2011-ben kezdjük meg.

– A vár rekonstrukciója szép feladat, ugyanakkor az önrész miatt nagy terhet ró a beruházás az önkormányzatra.
– Valóban, a projekt ötszázmillió forintos támogatása dicséretes, és sikernek könyvelhetjük el. Ugyanakkor nagy kérdés, hogyan teremtsük elő a százmillió forint önrészt, és a továbbiakban, hogyan biztosítsuk működtetését nemcsak anyagi, hanem szakmai szempontból. Egy ilyen turisztikai attrakciókkal is „teletűzdelt” kulturális látógatóközpont ugyanis szakszemélyzetet igényel.
Ezért abban gondolkodunk, hogy olyan vállalkozásnak, szervezetnek adnánk ki, amely vállalja hosszú távú fenntartását a beruházáshoz szükséges önrész biztosítása mellett. Szívügyünknek tekintjük a fejlesztést, mely nemzetközi hírnevet hozhat Egervár számára, hiszen valóban egyedülálló intézmény létesül ezzel a példátlan projekttel. Az előző testülettel szemben egyáltalán nem gondolkodunk hitelfelvételben, mert az húsz évre minden más fejlesztést lehetetlenné tenne. A településen ugyanis vannak egyéb megoldandó feladatok, melyek közül legsürgetőbb a csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése.
– A lakosság közérzetét szolgálva milyen fejlesztéseket terveznek?
– Településünkön a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény látja el a szociális alapszolgáltatásokat. Ugyanakkor az idősebb korosztállyal, a rászorulókkal való törődés szellemében a házi segítségnyújtást szeretnénk tovább bővíteni, akár a jövőre induló új közmunkaprogram segítségével.
A lakosság közbiztonsági közérzetének javítását ugyancsak célul tűztük ki, ezért polgárőr egyesületünket jobban aktivizálni kívánjuk. Például egy rendőr – egy polgárőr akciót tervezünk az iskolakezdésre. Jelenleg egy polgárőr – egy közlekedési járőr akciót tartunk, mely során a polgárőrök jégkaparót osztanak az autósoknak településükön. Ezt a programot egy helyi vállalkozó kezdeményezte.
A közlekedésbiztonság megteremtése és a biztonságos közlekedésre nevelés szintén fontos célunk. A helyi általános iskolában továbbra is tartunk közlekedésbiztonsági napokat, illetve tárgyalunk a Magyar Közúttal, hogy településünk megyeszékhely felöli részén úgynevezett optikai csillapítást építsenek ki. Képviselő-testületünknek ugyancsak fontos célkitűzése a sport és szabadidős tevékenység élénkítése, ezért lehetőségeinkhez több figyelmet szánunk sportegyletünkre is.

Ez okból szeretnénk jobban kihasználni a pincedombi szabadidőközpontunkat, ahol egy gondnokot jelöltünk ki. Örömteli, hogy év végéig minden hét végére le van kötve rendezvényekkel. Jövőre díj ellenében lehet igénybe venni, ugyanakkor egyes programok számára térítésmentesen biztosítjuk a házat, amely egyebek mellett a megyeszékhelyi többcélú társulás valamint a megyei labdarúgó-szövetség ülésének, továbbá az egervári téli szabadegyetem alakuló ülésének adott már helyet.
A környező településekkel valamint az Északnyugat-zalai Kistérségi Társulás falvaival való együttműködés erősítése fontos célja a polgármesternek, akit a szervezet alelnökének választottak, és aki feladatot kapott a zalaegerszegi többcélú társulás területfejlesztési bizottságában is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért