Archivum
Megújul a kórház gyógyszertára
Dr. Szentandrássy Andrea főgyógyszerész idén január elseje óta vezeti a Hévízgyógyfürdő Kft. közforgalmú gyógyszertárát és a fekvőbetegeket ellátó intézeti gyógyszertárat. A 14 évvel ezelőtt Budapesten végzett szakembert közgazdász diplomája is hozzásegítette, hogy Hévízen, pályázati úton kinevezést nyerjen. A korábban vezetőként és beosztottként is munkát vállaló gyógyszerész fél évtizedig gyógyszergyárban is dolgozott, és most úgy látja, komoly szakmai kihívással kell szembenéznie, hisz egyszerre két gyógyszertár frontján is meg kell mutatnia rátermettségét.
Dr. Szentandrássy Andrea
A főgyógyszerész felügyeli a hétfőtől péntekig 8.00-tól 12.00 óráig, majd egy technikai szünet után 13.00–15.00 óráig, szombatonként nyolctól délig nyitva tartó patikát, de ő irányítja a fél nyolctól fél négyig rendelkezésre álló fekvőbeteg-intézeti gyógyszertár eredményes működését is.
A fedett gyógyfürdő átépítésének részeként a jelenlegi, kis alapterületű közforgalmú patikát hamarosan teljes egészében megújítják. Az új előcsarnok egy kijelölt részén hosszabb nyitvatartási időben, bővülő szakszemélyzettel, nagyobb alapterületen, bővebb gyógyszer- és gazdagabb gyógyászati segédeszköz választékkal, gyermekgyógyászati termékekkel, magisztrális készítményekkel várják majd a hozzájuk betérőket.
Nemrégiben a törvényi előírásokkal összefüggésben az intézeti patika működéséhez szükséges eszközöket és elektromos mérlegeket, új berendezéseket vásároltak. A főgyógyszerész úgy értékeli, a reumakórház fekvőbetegosztályain értékében igen, de mennyiségében nem nőtt a gyógyszerfogyasztás. Nagyjából ugyanannyi beteget lának el most is, mint évekkel ezelőtt, nincs jelentős mennyiségi növekedés.
Mindenképpen nagy reményeket fűznek a közforgalmú patika nagyobb forgalmához, ami majd a szélesebb választék forgalmazásából is generálódik. A kórház tudományos munkájában való részvétel és a két eltérően működő gyógyszertár munkájának irányítása kihívás és egyúttal szakmai előrelépés is dr. Szentandrássy Andrea számára. A szakmai elvárásoknak megfelelve, a betegek magasabb színvonalú ellátásának és gyógyulásának érdekében szeretné eredményesen végezni munkáját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren