Archivum
A város jövőjéért
Az MSZP zalaegerszegi szervezete rendelkezik önkormányzati programmal, amely széles társadalmi egyeztetésen ment keresztül. Olyan terv állt össze, amely Zalaegerszeget és az itt élők érdekeit képviseli – fogalmazott Major Gábor, a párt polgármesterjelöltje.
Az MSZP gazdasági programjáról
A három legfontosabb cél között szerepel a közüzemi díjak felülvizsgálata és csökkentése, ezzel közvetlenül szeretnének segítséget nyújtani a lakosságnak, terheiket csökkentve. Fontosnak tartják a munkahelyteremtést. Mint Major Gábor mondta, a helyi vállalkozásoknak nem hangzatos programokra, hanem elsősorban forgótőkére van szükségük ahhoz, hogy a piacon tudjanak maradni.
Harmadik célként a Zöld Zalaegerszeg program megvalósítását említette a párt polgármesterjelöltje. „Állj”-t parancsolnak a meglévő zöldfelületek (strand, parkok, sportpálya) beépítésének, felszámolásának. A Vizslaparkot valódi parkká szeretnék átalakítani kutyafuttatóval, zenepavilonnal, pihenési és sportolási lehetőségekkel.
Major Gábor úgy véli, Zalaegerszeg változást követel, a város lakossága folyamatosan csökken, növekszik az időskorúak aránya. A munkanélküliség meghaladja a 7 százalékot. A fideszes városvezetés öröksége a tömeges munkaerőt foglalkoztató munkahelyek megszűnése, presztízsberuházások létrehozása. A szocialisták ez utóbbiak körül kialakult működtetési gondok okait fel kívánják tárni.
Kiemelten fontosnak tartják, hangzott el, hogy Zalaegerszeg regionális szerepe növekedjen, ehhez a még hiányzó infrastruktúrát fejleszteni kell. Az arányos városfejlesztés mellett a célirányos városfejlesztést is preferálni szükséges.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen