Archivum
Aranymisés templomépítő
Ötven éve – 1960. június 25-én – szentelték pappá Sömenek István plébánost, érseki tanácsost, aki akkor Szentgotthárdon tartotta újmiséjét. Nemesapátiba került, ahol majd 1983-tól a zalaszentiváni plébánián is tevékenykedve végezte papi szolgálatát, és végzi ma is – mégpedig ugyanolyan töretlen hittel és erővel, mint ötven évvel ezelőtt. A jubiláns atya június 27-én tartotta meg aranymiséjét a zalaszentiváni római katolikus templomban.
Sömenek istván 50 éve áll a hívek szolgálatában
– Mintha ötven év el sem múlt volna, hiszen most is ugyanolyan vakolt falak között fogadhatom vendégeimet, mint akkor. Régi házunkat fel kellett újítani. Szüleim nem voltak tehetősek, de mindent megtettek azért, hogy újmisém után asztalhoz tudjam ültetni vendégeimet kis házunkban – vont párhuzamot a rég és a ma történései között Sömenek István, aki az utóbbival az épülő zalaszentiváni plébániára utalt.
Pályázati támogatás híján az önkormányzat és az egyházközség a hívek támogatását segítségül kérve fogott bele az építkezésbe. Még nincs kész az épület, de már lakható. A zalaszentiváni egyházközség a hálószobát, míg a nemesapátiak a fogadószobát rendezték be a plébánosnak aranymiséje alkalmából.
– Az ötven éve egy helyen szolgáló pap kivívta a templomépítő plébános nevet. Egész életében épített – építkezett, nem csak a lelkeket, hanem azokat az épületeket is, amelyek a lélek épülését szolgálták – méltatta a jubiláns atyát köszöntőjében Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere.
1974-ben a nemesapáti plébániaház építésébe, 1984-ben a zalaszentiváni templom belső, 1994-ben külső felújításába fogtak. Alsónemesapátiban 1987-ben kezdődött a Magyarok Nagyasszonya templom építése, 1996-ban a vöcköndi templom felújítása, a pethőhenyei Szent István király tiszteletére épült templomot 2000-ben adták át, és 2004-ben a pethőhenyei hegyi kápolna felújítása is megtörtént. A zalaszentiváni plébánia- és közösségi házat pedig másfél esztendeje építik.
– Köszönet, hogy olyan plébánosra bízhattuk lelkünk gondozását, mint István atya, aki életünk minden fontos eseményénél ott volt, velünk érzett örömünkben és bánatunkban – hangsúlyozta Pem István, a zalaszentiváni egyházközség elnöke.
Az aranymisén a plébániához tartozó mindhárom település külön műsorral örvendeztette meg Sömenek Istvánt, aki minden fellépőt kedves szavakkal jutalmazott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen