Archivum
Fidesz: A nyugdíjasok helyzetéről
Az elmúlt évek alatt olyan kormánydöntések születtek, melyek tönkretették a nyugdíjasokat, az idősödő embereket, mert olyan gazdaságpolitikát folytattak és folytatnak ma is, melynek első számú vesztesei a nyugdíjasok – hangzott el Kauzli Józsefné és Panácz Antal (Fidesz) önkormányzati képviselők sajtótájékoztatóján.
A zalaegerszegi közgyűlés tagjai felsorolták azokat az intézkedéseket, melyek a nyugdíjasokat negatívan érintették – energiaár emelkedés, infláció, gyógyszerár-emelkedés, 13. havi nyugdíjmegvonás, egyéb fogyasztási cikkek árának emelkedése – és mint fogalmaztak, fogadóóráikon is egyre több idős ember keresi fel őket azzal, hogy nem tudják fizetni a rezsit, a gyógyszereket, és megélhetési gondjaikról panaszkodnak.
Elhangzott: a Fidesz olyan gazdaságpolitikát kíván folytatni, amellyel meg lehet őrizni a nyugdíjak reálértékét, és megőrzik az állami nyugdíjalapot is. A legnagyobb ellenzéki párt semmilyen modellben nem gondolkodik, az a lényeg, hogy betartják a nyugdíjasok felé a két legfontosabb vállalásukat. A nyugdíjak reálértéke évek óta csökken és a 13. havi nyugdíj megszüntetésével több tízmilliárdot vettek ki a nyugdíjasok zsebéből. A Fidesz garantálja, hogy megvédi a nyugdíjakat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata