2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Foglalkoztatást segítő programok

2010. március 09. kedd, 18:18
Címkék:

A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a gazdasági világválság miatt még jó ideig számolnunk kell jelentős foglalkoztatási nehézségekkel. Az állam a munkapiacot nem tudja helyettesíteni, ellenben támogatásokat tud nyújtani a munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás elősegítése érdekében, mondja Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, akitől tájékoztatást kértünk ezekről a lehetőségekről.

 

Kiss Ambrus munkaügyi főigazgatót kérdeztük

–  A foglalkoztatási mutatókat javítandóan több kiírás áll rendelkezésre a Társadalmi Megújulás Operatív Programban. Ezek egyike a konvergencia régiók mikro-, kis- és középvállalkozásai számára meghirdetett TÁMOP 2.3.3. kiírás. Azok a vállalkozások kérhetnek támogatást, akik nem tudják teljes munkaidőben foglalkoztatni dolgozóikat.

Kiss AmbrusLényege az, hogy az így kieső munkaidőre az állam a munkabér jelentős részét átvállalja, ha a munkáltató képzésben részesíti a munkavállalót, melynek költségét szintén fedezi. Erre a munkahelyek megőrzését szolgáló intézkedésre 35 milliárd forint áll rendelkezésre. Sajnos eddig kevesen éltek vele, a nyugat-dunántúli régióban tavaly év végéig mindössze 260 millió támogatási összeget tudtunk csak lekötni.

Van program a válság miatt munkahelyüket elvesztők foglalkoztatásának támogatására. Feltétele, hogy a munkáltató az álláskeresési járadékban részesülő regisztrált álláskeresőt teljes munkaidőben foglalkoztatja, és határozott idejű munkaviszonyt létesít vele arra az időre, amíg kapja az álláskeresési járadékot.

A rendelkezésre állási támogatásra jogosultak foglalkoztatásának támogatására szintén van lehetőség. A támogatást maximum egy évig az a munkáltató veheti igénybe, aki az ilyen személyt teljes munkaidőben, munkaviszony keretében foglalkoztatja.

Az állásnélküliek foglalkoztatása érdekében változtattak a bértámogatás jogszabályán. Bértámogatást kaphat az a munkáltató, aki a legalább hat hónapja regisztrált munkanélkülit foglalkoztatja. (Eddig 12 hónap volt ez az idő.) Kiss Ambrus, mint mondta, bízik abban, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel, melyre 1,7 milliárd áll rendelkezésre a decentralizált foglalkoztatási alapban. A TÁMOP 1.1.2. program 1,5 milliárdos keretét már lekötötték, ezért azt tervezik, hogy előre hoznak egy 23 milliárdos csomagot, mely ugyancsak az előbb említett célcsoportok foglalkoztatását segítené elő.

Minderről hamarosan dönt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Idén januárban és februárban kétszer annyi (közel 4 ezer) álláshelyet gyűjtöttek be, mint a tavalyi év azonos időszakaszában. Májusban akár 5-7 ezerre is nőhet a munkaerőigény. Érdemes tehát gondolkodnia a munkáltatóknak a foglalkoztatást segítő támogatásokról, melyekről a munkaügyi kirendeltségeken érdeklődhetnek, hangsúlyozta Kiss Ambrus.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)