Archivum
Generációs összefogás
Mindenki számára nehéz gazdasági év volt az idei, ezt a pártszervezetünk is megérezte. Ezért döntöttünk úgy, hogy a párt életében először, nem rendezzük meg az újévi fogadásunkat. Fontosabbnak tartottuk azt a pénzt jótékonysági célra fordítani. Nem nagy összegről, csupán 100 ezer forintról volt szó, de mindenképpen jelezni szerettük volna, hogy fontosabbra szánjuk, mondja Tarr Ervin, az MSZP helyi szervezetének elnöke.
Tarr Ervin, az MSZP városi szervezetének munkájáról
Mint fogalmaz, a párt szempontjából viharos év volt a 2009-es, hiszen miniszterelnök-váltásra került sor, új kormány kezdte meg működését, melyre komoly feladatok hárultak. A válságkezelés során olyan népszerűtlen intézkedéseket kellett hozni, amihez a politikai támogatást a párt frakciója biztosította, még akkor is, ha esetenként ellentétes volt a baloldali alapelvekkel.
– Idesorolnám a 13. havi nyugdíj megszüntetését, egyes szociális támogatások csökkentését, és a lakásvásárlási kedvezmények megszüntetését. Ezeknek a lépéseknek nem örültünk mi sem, de azt kellett szem előtt tartanunk, hogy az ország helyzete stabilizálódjon, és kilábaljon ebből a válságból. Ezek a népszerűtlen intézkedések hosszú távon eredményt fognak hozni – teszi hozzá a politikus.

– Idén ünnepelték a párt húszéves születésnapját, és értékelték is az elmúlt időszakot.
– Igen. Ebben a nehéz politikai időszakban is azt látom, hogy egy demokratikusan működő párt az MSZP, széles generációk összefogása valósul meg, és úgy tűnik, a belső ellentétek is enyhültek, és a közös gondolkodás irányába indult el a párt. Erre szükség is van, hiszen mi is készülünk a jövő évi parlamenti választásokra, készül a párt helyi választási programja, és Major Gábor személyében megvan az országgyűlési képviselőjelöltünk is. Januártól pedig indul a kampány.
– Az egerszegi közgyűlés szocialista frakciójának tagjaként milyen prioritásokat fogalmaztak meg az idei évben?
– Még az év elején szerettük volna, ha az önkormányzat önmérsékletet tanúsít, és a lakosságra háruló közmű-szolgáltatási díjak mértékét nem emeli drasztikusan. Sajnos, nem értük el célunkat ezen a téren. Ami a jövőt illeti: úgy látjuk, az önkormányzat gazdálkodásában vannak tartalékok, melyek nem a kötelezően ellátandó feladatokhoz tartoznak. Érdemes lenne a presztízskiadásokat, támogatásokat lefaragni – gondolok a kiemelt sporttámogatásokra, a jégcsarnok és az aquapark támogatására – és inkább a kötelező szolgáltatások színvonalát javítani, a városlakók terheit csökkenteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata