Archivum
Jobbik: az oktatásról
A párt oktatáspolitikai koncepciója szerint erős nemzettudattal és versenyképes tudással felvértezett fiatalokat szeretne, akik elsősorban itthon kamatoztatják tudásukat.
Ehhez, a bal-liberális tévútról vissza kell állítani az oktatásügyet saját pályájára – fogalmazott sajtótájékoztatóján Pete Róbert, a Jobbik zalaegerszegi országgyűlési képviselője. Hozzátette: az iskolai oktatás és nevelés alapvető feltétele a nyugodt körülmények megteremtése, és hogy védelmet biztosítsanak a pedagógusoknak.
Ugyanakkor az erőszakos, rongáló cselekedeteket szigorúan büntetnék, és sorozatos elkövetés esetén az elkövető diákot eltanácsolnák az iskolából. A történelem-, a magyar- és ének-zene-oktatásban nagyobb hangsúlyt fektetnének a magyar vonatkozásokra. A Jobbik támogatja az osztályzást és az évismétlést is.
Létrehoznák az Országos Cigány Módszertani Központot, melynek feladata lenne a cigányság sajátos helyzetének megfelelő oktatási elképzelések kidolgozása és megvalósítása. Pete Róbert hozzátette még: a tankönyvpiacon megszüntetnék a profitérdekeltséget, és állami tulajdonba vennék a Nemzeti Tankönyvkiadót. Pintérné Kálmán Marianna a párt helyi kulturális programfelelőse a Hevesi Sándor Színház János Vitéz című darabját illette kritikával, szerinte a közönséget mélyen megdöbbentette az előadás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata