Archivum
LMP: Nem az MSZP az alternatíva
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott péntek reggel a Lehet Más a Politika (LMP) Zala megyei szervezete.
Viant Zsolt, Zalaegerszeg (01. sz. választókerület) országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, szerintük a Fidesz zalaegerszegi kampányköltségei meghaladják a törvényben előírt határt. Ezért felszólítják a Fidesz helyi vezetőit, hogy hozzák nyilvánosságra a Mahir Citypost Kft.-vel kötött szerződésüket. Felháborodással vették tudomásul továbbá a Lenti térség fideszes jelöltjének és a megyei közgyűlés alelnökének, Pintér Lászlónak a napokban kirobbant telekeladási ügyét is.
A párt felszólítja Pintért, hogy valljon színt, hiszen programjában a magyar föld védelmét hirdeti, ezért mielőbb tisztázza álláspontját. Az LMP visszautasítja továbbá a Magyar Szocialista Párt egyre többet hangoztatott álláspontját, mely szerint a jobb- és szélsőjobboldali pártokkal szemben az MSZP lehet az egyetlen alternatíva.
„Az LMP egész tevékenysége ennek a badarságnak az élő cáfolata, hiszen a párt minden erejével küzd a korrupció és a hazugságok ellen” – fogalmazott Viant Zsolt. Az LMP az, aminek látszik! Nem véletlen, hogy sikerült 20 területi listát és országos listát is állítania, így a politikai paletta egyik középpártjává nőheti ki magát a jövőben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata