2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Archivum

Major Gábor az MSZP jelöltje

2010. március 09. kedd, 16:15
Címkék:

A szükséges mennyiségű ajánlószelvényt összegyűjtötte, majd a választási bizottság hivatalosan is nyilvántartásba vette Major Gábort, aki mostantól az MSZP 1-es számú zalaegerszegi választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje.

Minderről sajtótájékoztatón számolt be Tarr Ervin, a szocialista párt városi elnöke. Elmondta, a kopogtatócédula gyűjtésekor azok a választópolgárok keresték meg őket elsősorban, akik a szocialista párt programjában meghirdetett változásra, fejlődésre kívánnak szavazni. Mint fogalmazott, az elképzelések megvalósításához új arcokra, fiatalos lendületre van szükség, Major Gábor személyében mindez biztosított.

– Örömteli volt, hogy az emberek egyetértettek választási programom céljaival, és többek között szükségesnek tartják az M9-es megépítését, munkahelyek teremtését, valamint a fiatal diplomások helyben tartását a városban. Remélem, a baloldali emberek segítségével csodát tehetünk – hangsúlyozta Major Gábor.

* * *
Szokatlan az a hangnem, amit dr. Gyimesi Endre a sajtótájékoztatóján használt – reagált szintén sajtótájékoztató keretében Kiss Ferenc. A szocialista politikus hozzátette: Zalaegerszeg lakossága eldönti majd, történt-e fejlődés a városban. A város vezetője pedig számot ad majd arról, mit tett a munkahelyteremtés érdekében, és az ipari parkok vállalkozókkal történő idetelepítésével kapcsolatban. Mint fogalmazott, Gyimesi Endrének kell konszenzust kezdeményezni, mert a konszenzus közös ügye mindenkinek.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)