Archivum
A Morandiniak Zalában
Az észak–olaszországi Gemonából származó Morandini család a kiegyezés után fellendülő magyarországi építkezések hatására települt az akkor az ország legnagyobb megyéjének számító Zalába. A család történetén keresztül mutatja be szűkebb környezetünk XIX. századi mindennapjait, a polgárosodó világ mentalitását Megyeri Anna könyve a „A földre építek, az égben bízom” címmel.
Kiterjedt gyűjtőmunka eredménye a könyv
Akötet ünnepélyes bemutatójára március 30-án került sor a Göcseji Múzeumban, ahol dr. Vándor László múzeumigazgató, dr. Gyimesi Endre polgármester és Miklósi-Sikes Csaba nyugalmazott múzeumigazgató méltatta a kiterjedt gyűjtőmunkán alapuló írást.
A könyvbemutatón jelen volt a család néhány tagja, így a Szombathelyen élő dr. Izsák János és a zalaegerszegi dr. Schlemmer Tamás. Ez utóbbi unoka fordította le németről magyarra a könyv főszereplőjének, Morandini Tamásnak háborús naplóját.
- A déli fronton íródott a napló, melynek fordítása megtetszett a levéltárosoknak. Innét jött az igény, hogy átnézzük a család tulajdonában lévő nagy képanyagot. Aztán mindig kerestünk valamit, egy–egy újabb összefüggést, dokumentumokat, leveleket és egyre terebélyesedett az anyag–mondta Schlemmer Tamás, aki maga is végzett már korábban családfakutatást.
Végül is az eredetileg a megye és a város történelmének bővítését célzó könyv visszanyúlt az olasz származású család gyökereihez és a család életéhez is. Ezen keresztül emberközeli, hiteles korrajz született. A könyv élvezhetőségét 486 fotó teszi teljessé, többségében Zóka Gyula felvételei. De archivált fényképekből sincs hiány, így többek között Morandini Tamás híres munkáiról, például az Arany Bárány Szállodáról vagy a Zsinagógáról.
Méltató zárszóként hangzott el, olyan kötetet állított össze Megyeri Anna, melyet minden kutató álma az asztalra tenni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata