Archivum
Fiók, mint lehetőség
Kő, fém, üveg; szobor, kép, installáció (ódon kulcsok és fiókos szekrény, mint lehetőség). A közelmúltban nyílt meg Elisabeth Ledersberger-Lehoczky osztrák–magyar autodidakta képzőművész kiállítása a Keresztury ÁMK Hangverseny- és Kiállítótermében.
Plasztikák és installációk a zsinagógában
A budapesti születésű művésznő 2008-ban már részt vett az „Öten határok nélkül” című csoportos kiállításon a zsinagógában, három évvel ezelőtt kezdeményezője volt a Zala megyében megrendezett Művészeti Egyesületek I. nemzetközi konferenciájának is, tavaly pedig szintén a hangversenyteremben vett részt az „Európai párbeszéd” című csoportos tárlaton.

Most először önállóan mutatkozik be a Bécsben élő, ám Magyarországhoz és Ausztriához egyaránt kötődő képzőművész. Hogy festő- vagy szobrászművész, az nézőpont kérdése. Most épp kőből, fémből, üvegből készült szobrait, kisplasztikát hozta el, de jutott a falakra a sajátos színvilágú és vonalvezetésű festményeiből is. Munkáit minden esetben a kísérletezés, ötletgazdagság, útkeresés jellemzi.
A tárlat április 13-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata