Archivum
Leánykórus a kertvárosi templomban
A voronyezsi Szent Miklós Székesegyház leánykórusa adott koncertet augusztus 21-én este a zalaegerszegi Mindszenty-templomban. A közel harminc fős énekkart Tatjana Nyikolajevna Filaterova karnagy vezénylete. Férfi szólistaként két diakónus működött közre.
Voronyezsiek koncertje a Mindszenty- templomban
Ahogy a dirigens elmondta, a legszebb egyházi dalokból válogattak egy estére valót a magyar közönségnek. A székesegyházban egyébként öt kórus énekel, az ő tisztjük a vasárnaponkénti istentiszteleteken a capella (hangszerkíséret nélkül) közreműködni. Maga a leánykórus is egy hitéletre felkészítő vasárnapi iskolából nőtte ki magát. És hogy milyen jól kinőtték magukat azt a kertvárosi koncerten többször felhangzó vastaps jelezte. Ez az elismerés szinte kegyeletsértésnek számított, olyan finom áhitatot, meditatív állapotot okoztak a lélekemelően szóló gyönyörű dallamok. A templom hófehérsége is mintha tisztábban ragyogott volna. A fellépők is elismerően szóltak a templom külleméről, akusztikájáról és a magyar közönség odaadó figyelméről. A koncert végén Kirner Zoltán plébános mondott méltató szavakat.
- Mindannyian a Jóistent szolgáljuk, melyhez megfelelő talentumot kaptunk. Van, akinek az éneklés jelenti a szolgálatot, ezzel mozgatja meg az emberi szíveket, segíti közelebb a hallgatóságot a Jóistenhez – fogalmazott a plébános.
Ezen küldetést teljes mértékben betöltötték a voronyezsiek, akik augusztus 22 – én Keszthelyen, 23 – án pedig Szombathelyen lépnek fel. De szép hagjukkal, elegáns megjelenéssel közreműködtek Zalaegerszegen az orosz katonai temetőben felállított kereszt ünnepélyes felszentelésén is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen