Rövidhírek
A tűzvédelem fontosságáról
Zalai gyerekektől is várnak alkotásokat
A pályázat felmenő rendszerű, első körben területi szinten bírálják el a beérkezett műveket. A területi szinten első helyezést elért alkotások az országos versenyben vesznek részt.
Az országos pályázat fővédnöke dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottság elnöke dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A Zala megyei pályázat védnöke Egri Gyula tű. ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Zala Megyei Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. A Zala megyei bírálóbizottság elnöke Arany Gábor, a Zalai Hírlap újságírója.
A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehet bemutatni. Az óvodások a pályázatra egyénileg, szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak A/3-as vagy A/4-es méretű alkotásokkal vagy csoportosan egyéb kézműves alkotással.
Az iskolások korcsoportonkénti kategóriái:
szabadkézi rajz (A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagybármely más szabadkézi technikával készített alkotás)
egyéb kézműves alkotás (bármilyen anyagból készített pl. papír, gyurma, agyag, alkotás, legfeljebb 30×30×20 cm méretben)
irodalmi alkotás (vers vagy mese, legfeljebb két A/4-es oldal terjedelmű költemény vagy tanulságos történet)
számítógépes program (játék, alkalmazás vagy legfeljebb 60 másodperc hosszúságú film). Az iskolás korcsoportban az alkotásokat egyénileg vagy csapatban lehet elkészíteni.
Csapatnevezése esetén egy csapaton belül legfeljebb három, azonos korcsoportba tartozó gyermek vehet részt. Benyújtás módja: a járványügyi helyzet alakulásától függően az alkotásokat postai úton vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után személyesen, a korcsoport és kategória megjelöléssel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 54.) részére kell megküldeni.
Az alkotás leadásakor a letölthető adatlap/hozzájáruló nyilatkozatot is le kell adni az alkotáshoz rögzítve az alábbi adatok pontos kitöltésével: pályázó neve, életkora (a pályázatbeérkezési határidő napján betöltött életkor), kapcsolattartási e-mail cím, telefonos elérhetőség. Beérkezési határidő: 2021. április 30.
Díjazás: a Zala megyei bírálóbizottság az iskolások pályázatai közül korcsoportonként, kategóriánként 3-3 alkotást díjaz, az első helyezett alkotások automatikusan részt vesznek az országos döntőben is! Az országos verseny nyertesei külön díjazásban részesülnek. Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2021” címet, amely együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával (füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatás megtartásával. Az eredményhirdetés és az országos díjátadó időpontja a későbbiekben kerül meghatározásra.
További információ: zala.titkarsag@katved.gov.hu +36 (92) 549-562
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek