2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Az új fertőzöttek döntő többségét zárt közösségekben regisztrálták

2020. május 11. hétfő, 17:22
Közlemény
Már több mint 2 hónap telt el az első zalaegerszegi intézkedés óta: március 9-én döntöttem úgy, hogy nem tartjuk meg a március 15-i városi ünnepségeket, majd március 11-én a kormány elrendelte az egész ország területére a veszélyhelyzetet.

Nemcsak a vásárlóknak, hanem a vendégeket kiszolgálóknak, felszolgálóknak is kötelező a maszk!

Kármán Csaba Bálint, a TriplaKomfort egyéni vállalkozás tulajdonosa önkéntes felajánlásként teljes fertőtlenítést végzett a Zalaegerszegi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ épületében. Köszönet érte! - adta hírül Facebook oldalán Balaicz Zoltán polgármester.

A közlemény további részéből többek között kiderül:

Továbbra is él az az országos rendelkezés, hogy kötelező a maszk viselése boltokban, üzletekben mind a vásárlóknak, mind pedig az eladóknak, kötelező továbbá a maszkok hordása tömegközlekedési eszközökön, valamint az újranyitó vendéglátó egységek esetében a vendégeket kiszolgálóknak!
Sokszor merül fel kérdésként, hogy miért magas a fertőzöttek száma Zalában (a szám relatív, hiszen a megye lakosságának 0,06 %-át jelenti). - Egyrészt Zalaegerszegen önkormányzati finanszírozás keretében jelentős tesztelési tevékenységet folytatunk, másrészt az új fertőzöttek döntő többsége zárt közösségekben, idősotthonokban, illetve fogyatékkal élők otthonában lett regisztrálva. Az első koronavírusos beteget március 16-án regisztrálták Zala megyében (egy pacsai hölgyet), azóta összesen 170 főnél mutatták ki a fertőzést (ez a 268 ezer lakosú megye 0,06 %-a). A 170 betegből mostanra 61-en meggyógyultak, a jelenleg aktív betegek száma 102 fő (aktuálisan a megye lakosságának 0,04 %-a). 102 aktív beteg közül 85-en zárt közösséghez tartoznak (ellátott, vagy dolgozó). A 170 betegből az elmúlt két hónapban összesen 63-an kerültek kórházba, 107-en pedig enyhe tünetekkel, vagy tünetmentesen voltak/vannak otthon. A 63 kórházba került betegből összesen 6 fő volt lélegeztetőgépen. A 170 betegből az elmúlt két hónapban összesen 7 személy halt meg (nem egyeznek a lélegeztetőgépre kerültekkel – a 7 fő a 421 magyarországi halott 1,6 %-a – valamennyien idősek voltak és súlyos egyéb betegségben szenvedtek).

Szerencsére az elhalálozás száma rendkívül alacsony. Míg 2020 első negyedévében koronavírusban Zala megyében 7 személyt halt meg, addig minden egyéb más betegségben (szív- és érrendszeri, daganatos, stb.) sajnos ez a szám jóval nagyobb. Természetesen egy ember halála is óriási veszteség, ezért ismét felhívom a figyelmet a fokozott védekezésre - áll a polgármester közleményében.

Teljes bejegyzés: https://www.facebook.com/balaicz.zoltan/posts/10221516637806081?__tn__=K-R

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)