2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Elnökhelyettesi kinevezés a Zalaegerszegi Törvényszéken

2020. március 30. hétfő, 16:00
Közlemény
Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2020. április 1. napjával a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesének nevezte ki dr. Adorján Csaba törvényszéki bírót.

Dr. Adorján Csaba 1995-ben szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd a Zalaegerszegi Városi Bíróságon kezdett dolgozni fogalmazóként. Két évvel később bírósági titkár, majd 2000-ben bíró lett. Kezdetben büntető és szabálysértési ügyszakban járt el, majd polgári és gazdasági területen tevékenykedett. Dolgozott a Lenti Városi Bíróságon, a Keszthelyi Városi Bíróságon, valamint a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon is. 2008-ban került a Zalaegerszegi Törvényszékre, ahol ítélkező tevékenységét gazdasági és polgári ügyekben, valamint felszámolási és csődeljárásokban végezte.

2018. október 18-tól a törvényszék megbízott elnökhelyettese, több munkacsoport tagja, a beszédleíró programok koordinátora. Elnökhelyettesi megbízása 6 évre szól - adta hírül Dr. Bartalné dr. Mentes Judit sajtószóvivő.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)