Rövidhírek
EZE: Öregszik a város
Hozzátette: a pályázati pénzek gyűlnek, a beruházások összeérnek majd, egyszerre fognak épülni, ugyanakkor jelenleg még nincs a fejlesztéseknek látható nyoma. A képviselő szerint a szociálpolitika területén lemaradások vannak, a támogatások nem követik az igényeket. Megjegyezte: csökken Zalaegerszeg népessége, míg 2006-ban 60 ezer felett volt, a 2016 évi adatok szerint alig haladja meg az 58 ezret. A fiatal népesség aránya folyamatosan csökken, a 15-17 éves korú népesség aránya 3,4 százalékról 2,4 százalékra, a 18-34 éves korosztály aránya 2,6-ról 1,9 százalékra csökkent. Ugyanakkor a 60 év felettiek aránya ugyanezen időszak alatt 20,5 százalékról 28,8 százalékra emelkedett.
A városi tulajdonú cégek üzleti terveit és az ügyvezetők prémiumfeltételeit is elfogadta a közgyűlés. Dr. Kocsis Gyula szerint a prémiumfeltételeken változtatni kellene, mivel azok csak „látszatfeltételek”, ezt alátámasztja, hogy az üzleti tervek alultervezettek, így könnyebben teljesíthetők a prémiumfeltételek. A képviselő szólt még a csácsi kettős kereszt felállításáról, melynek méretét túlzottnak tartja, és megjegyezte: legyen egy „városkapu-program,” készüljön minden bejövő útra átgondolt terv, melyet megvalósít a város.
Dr. Kocsis Gyula elmondta még: az EZE következetesen elkötelezett a város fejlesztésében, üdvözlik a tesztpálya-beruházást. Kiemelte az ötletgazda Palkovics László államtitkár szerepét, aki jól képviselte Zalaegerszeg érdekeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala